TÉKA

Az elveszett otthon

Hajdú Farkas-Zoltán: Az idegenség dicsérete. Pallas-Akadémiai Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002.
Hat interjú olvasható a kötetben (Hans Georg Gadamer filozófussal, Borbándi Gyula szerkesztővel, Vajda László etnográfussal, Molnár Gusztáv filozófussal, Csiki László íróval, Tamás Gáspár Miklós filozófussal), valamint hetedikként egy naplóféle, amely részletesen elmeséli, hogyan születtek meg ezek az interjúk, illetve milyen késztetés és elhivatottság előzte meg az őket eredményező szándékot. A beszélgetések szeszélyesen kanyarognak a gazdag életpályák különböző szakaszain keresztül, ám valamennyinek közös témája az idegenség dilemmája: elhazátlanodással vagy a teljesebb szabadság megélésével vagyunk, otthonunktól távol: idegenek?
Hans-Georg Gadamer Heidelbergben él, akárcsak a kötet szerzője. Indokolt tehát, hogy ő legyen az első. Bár némiképp kirí a többiek közül, hiszen ő az egyetlen, aki nem magyar, mégis sokat tud az idegenségről, a magyarokéról is. A kezdeti bizonytalanság után, amikor is a hermeneutika elméletének megalapozóját a hermeneutika fogalomkörével szembesíti elég ügyetlenül a kérdező, a beszélgetés, átlépve a zavar kínos pillanatait kedvező fordulatot vesz: a kérdező félredobja az lőre kifundált kérdéseket. Váratlanul kiderül, Gadamer jól ismeri Erdélyt is, azonfelül szívesen beszél gyerekkoráról. Mert a gyerekkor mindenki számára fontos. A szülőhelyünknél is fontosabb, mondja. Egész életünkben meghatározó lesz, hol nőttünk fel, hol gyerekeskedtünk. Az ő életében is ezért volt Breslau (Boroszló) annyira lényeges, és élhetett akárhol, ő mindig is egy breslaui ember maradt.
Vajda László, müncheni etnológus professzornál kicsit másképp fordulnak át a dolgok. Ő kozmopolitának vallja magát. Arról beszél, hogy világpolgárnak tartja magát, otthon van az egész világon, hogy soha nem volt magyarkodó, és nem is szereti azokat, akik a mellüket verik. Ám egyszer csak a nyelvről kezd beszélni, és azt mondja, hogy aki nem ismeri Vörösmarty verseit, az soha nem fog tudni igazán magyarul. Az ő unokái már nem ismerik Vörösmartyt, és bár beszélnek magyarul, mégsem tudnak. Hiányzik belőlük az, amit a gyermekkorban versekkel szív magába az ember.
Borbándi Gyula, a SzER és a Látóhatár szerkesztője is többször visszatér a gyerekkorra, és számos dolgot vezet oda vissza. Értékítéleteiben gyerekkori gyökereket vél felfedezni. Az apa, a család, környezet szerepét. Az, hogy ő egy puritán, nyitott ember, az már a kis, szoba-konyhás munkáslakásban eldőlt.
Az Erdélyből elszármazottaknál (Molnárnál, Csikinél, TGM-nél) talán még az előzőeknél is erősebb, meghatározóbb a gyerekkor. Az tűnik ki, hogy számukra az idegenségben érződő, olykor nyomasztó honvágyat nem a szülőföld elhagyása termeli, hanem az elmúlt, de emlékeikben tovább élő gyermekkor. Ebből a szemszögből válik érthetővé Molnár földrajzi transz-szilvanizmus, Csiki ideológiákat félresöprő reménytelensége és TGM a változásokat egyértelműsítő cinizmusa. A dolgok tisztázásában talán az játssza a legkomolyabb szerepet, hogy egykor erdélyiek voltak, akik elhagyták hazájukat. Tisztázniuk kellett először is azt, hogy akkor kik ők voltaképpen ebben a hazaváltásban. Ki vagyok?, ez minden gondolkodó elme első kérdése. A többi ez után következik. „A szállak fellazultak, de nem eresztenek. Erdélyi vagyok, s ezen még ha szeretnék se tudnék változtatni. Egyébként nem szeretnék. Az otthoni élmények nagyon meghatározók etak számomra, de ugyanakkor erdélyi sem vagyok már, hiszen nem élek ott, nem publikálok ott”, vallja TGM.
Azt mondják ők is, hogy az elveszett otthon mindenképpen eltűnt volna, ha maradunk, ha elmegyünk, az otthontalanság utolér minket. Ránk köszönt. Mert az igazi otthon a múltunkhoz rekedt gyerekkor. Annak élményeit cipeljük, vagy hordozzuk, vagy őrizzük magunkban. Ezt támasztja alá a szerző harmadik személyben megírt vallomása is. „Gyermekkorában még nem fészkelődött lelkébe az idegenség.” És valószínűleg az olvasók is, ha majd a könyv dilemmáival igyekeznek szembenézni, akkor szintén visszatolatnak gyerekkoruk fényes utcájába, ahol örök a nyár, vagy ha épp tél van, hát kivételes az is.

ENGEL GYÖRGY