Kibédi Varga Áron

396
Monostor helyett ostor, alabástrom helyett flastrom.
Kivételes, fortélyos szótagok: döcög a beszéd.
Az idő jár, de nem jelent: szó nélkül támogat.
A rendnek őre van, az angyalnak szárnya.
Az egyik áll, a másik osztogat, és
gyalogol, nem szeret repülni. Felégeti a színpadot.

397
Csak akkor írod, ha nem tudod.
A betűket lefekteted,
a hangokat kipukkasztod:
színes tinta, seregszemle.
Meghalnak a mondataid.
Az ablakon kihajoltál,
a szavakat mind kidobtad,
marad a csend, a fájdalom,
az elnémult fákat nézed.
Szárnyaidat kisimítod,
nem repülsz fel a tetőre,
nem adsz otthont a beszédnek:
bezárod a fiókokat.
Most már a titkok terjednek,
csak akkor írsz, ha nem tudod.
Megszólal, amit kidobtál:
csak a titok lehet jelszó.
S a tetőről visszanézel.

398
Hogy nézek ki nélkülem?
festek-e? látok-e?
Tükröt fordítok. És imát.
Szemem forgat, képem hazudik,
nem mutat, nem tolmácsol: kiborult.
Nélkülem hallgatok, nélkülem fordítok.
Árnyékom ablak, kinézek magamból
a várva-várt hidakra.
Nélkülem eszelős, nélkülem rombol.
Csattog az imamalom, szemet szúr a sötétség.
Hogy festek hát? Magamat hazudtolom?

399
Nem lehet kifejezni.
Nem lehet lefejezni.
Használata fejetlen:
a fenségest súrolja.
Hasznos a találat,
ritkul a kereslet.
Feszítik, lépre megy.
Mint az Isten báránya.
Mint az Isten utódja:
kimarad, nem talál.
Ha pedig fejetlen,
meg kell fejteni, el kell vonni.
Nincs rá más kifejezés.