Főcze Kornélia

A katicabogár látomása

és lőn este és lőn másnap reggel
megérkeztek iszonyú sereggel
a vörös hangyák és a feketék
és belepték a város főterét

és őrölnek rezgő hideg csápok
én ki mindent oly kicsinek látok
nem lelem már rámáját a csöndnek
fűszál-inga leng alattam: jönnek

a toronyban hangyafej-harangszó
lenn a parkban hangyaszeplős rózsák
vitrinekben szétrágott karórák

piros égbolt hét fekete ponttal
hangyatej-út hangya-horizonttal
kicsi vagyok és Tiéd az ország


Protest song

behasadozva már türelmem
körmöm
zsindelybillentyűn ördögöt
törnöm
szenvtelen arccal hidegen
mire jó?

napette strandon nyári
idegen
mintha volna lenne még
idegem
lyukas zsákpózhoz szeretetlen
ki hiszi?

s ki mondja meg hogy a
hihetetlen
melyik bárpultján alszik
nézhetetlen
részegen a lány ki elhagyott
elment

egyszer rivaldafényben a vágy
elkapott
s magamra hulltam gyáván:
elkopott
szolgája pénznek névnek
szédült magamra

már idegesít ha játszom s
néznek
nincs udvara immár e
kéznek
mint a plakát: arcom letépve
viszi a szél


Vendégidő

úgy menekülsz a szétkiáltott utcán
nagy álmos terek kietlen pormezőin
hogy vissza többé sose nézel

egy kéz folyton rád mutat

herdálódva zihálva megriasztva
menekülsz valószerűtlen
beleégve egy mozdulatba

örökké tartó pillanat
elér a kéz és megmotoz
fölragyog arcodon a folt
odébb egy ház egy pléhdoboz

lehet hogy valaha volt már a van
talán reggel talán este van
szökött órák – ugyanarra ébredsz
ez a most ugyanolyan rég lesz