Tamás Tímea

Türelem

mióta vagy
annyit játszottam a megértés billentyűin
hogy elfogytak dalaim
annyit és annyiféle hatalmashoz könyörögtem
– mert soha nem tudtam melyikük a leghatalmasabb –
hogy elkoptak szavaim és imáim
annyit álmodtam hogy hűtlenül elhagyott
a sötét
annyit éltem
mint egy lejárt dátum mellé jegyzett
esemény
mint egy telefonvonalban bennmaradt
utolsó szótag
mint egy mesterlövész célpontja
annyit


The New World

hideg volt és fehér és kék fagy
és körülöttem egyre csak havazott
szólt Dvořák New World szimfóniája
tudatta – egy új világban vagyok
apró elszórt sötétkék házikók
fénylettek messze a láthatáron
ablakaikban furcsa kis koboldok
ütemes lidércfénye táncolt
mellettem apró csillogó üvegtóban
úszkáltak kicsi tűzpiros halak
a domboldalon egy rőt rókafióka
kergetett szürke ijedt nyulakat
a fagy szilánkja arcomba csapódott
s indulni akartam tova a havon
mikor felnéztem lassan s észrevettem
a jósnő üveggömbjében vagyok