Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1990. június, I. évfolyam, 6. szám »
Gittai István
Áhítat
és rekviem
Elcsigázott
remény áhít
partot jobbot,
országruhát;
asszonyöled:
világdukát,
még pazarrá
tehetne.
Keressél, ó,
hahózz, cikázz,
oldd meg magad,
harangszirom,
beszivárog
a csónakom,
hamar, hamar
találj rám.
Himbál a víz,
és semmi jel.
Vaksötétben
szál-egyedül.
A csillagos
ég hegedül.
Aztán már azt
se hallom.
Makett
Áll a víz
s a hal a vízben
moccanatlan.
Égen ölyű
szárnykitárva áll.
Rúdon szalag
csüng aléltan.
Konzervdobozban
a bab nem csíráz.
És mennyi függöny,
kerítés, karám.
Mind dermeteg,
pisszenetlen,
akár egy óriásmakett:
gipszhintával, gipszvirággal,
gipszbölcsőben gipszgyerekkel,
fennen pedig
– ábrándos égi távlatokban –
ott fehérlik
a habmessiás.
Limerickek
Tanár úr süti a vályogot,
meghegeszti a zöldhályogot,
tesz-vesz a tengermélyen.
Tarka gácsér kevélyen
oktat mértant, görögöt, jogot.
Úgy ám: mint Jánossá Jánoskát,
felfújták éjjel a városkát.
Mindene feszül, dagad.
tűszúrástól kifakad.
Most dicsérjétek meg Jánoskát.
Minek is neked isten, nóta,
te, nyelvekitépett helóta.
Gémeskúton borona,
sztaniolból korona,
lőn pásztorból fanarióta.
Az érem másik oldala sárban.
Együtt lakunk a szájkosárban.
Bolygónkon nem új elem
a kényszerű fegyelem.
Ki talál golyót üres tárban?