Bágyi Bencze Jakab
Erdélyi Kolosszus

Elsüllyednek lassan a házak,
Besüppednek a szemgolyók.
Ezer éve talán, hogy várlak –
Átdöf a Nap, fölszív a Hold.

Emlékszel-e az első szóra,
Az első vérre jobbodon,
S az álomra, amit a rokka
Egy láthatatlan szálba fon…

Szétszivárgó alkonyi égre
– jobban vonzott mint dús Kelet –
És arra, aki ránk igézte:
Házad, Hazád csak itt lehet”.

Hát ülök a ház előtt ma is, lám,
Tornáca vállamra horgad,
Csípőmről lepusztul harisnyám,
Sápadnak vértelen holtak.

Csodálkoznak, hogy így elzülltem,
S ha a Holddal eljön a láz,
Régi koroktól részegülten
Tört cserepet okád a ház…

Ostoros Isten ül a dombon,
Fenyőillatú szél dúdol,
Mozdul a szám, de kinek mondom –
Patkány surran a ház alól....
Ezer éve talán, hogy várlak –

Hamut szitálnak Keleten…
Megbocsátok Európának,
Nesszosz-ingemet levetem–