DOKUMENTUM
Orbán Balázs a kortársak szemével

1.

Orbán Balázshoz fogható személyiség nem sok van a magyartörténeti hagyományban. Akinek emlékezetéhez olyan bensőséges ragaszkodás fűzne úgyszólván minden társadalmi réteget. Jóllehet elsősorban székelynek vallotta magát s a Székelyföld vált kutatásának fő tárgyává, az összmagyarság vallja magáénak: évfordulók alkalmával emlékeznek rá, művét olvassák, és aki a székely múlttal foglalkozik, adatokat vesz át, és gondolatokat merít belőle. Vajon mi a magyarázata annak a rendkívüli hatásnak, amelyet kortársaira és az utókorra gyakorolt és gyakorol?
Bizonyosan hozzájárul ehhez személyiségének rendkívülisége: Orbán Balázs abban az időben volt a szó legnemesebb értelmében romantikus idealista, amikor a közgondolkodásban már a szabadelvűség eszmeáramlata vált uralkodóvá, s a létharc inkább az egyéni önzést hozta felszínre, semmint a nemzeti közügyért, a történelmi múlt értékeinek feltárásáért való lelkesedést. Orbán Balázs egész élete, minden tevékenysége a későromantika jegyében fogant. Ennek a szelleme nyomta rá a bélyegét történetszemléletére, társadalmi gondolkodására, a népi hagyomány iránti fogékonyságára, sőt egyéniségére is. Egyáltalán nem lehetett véletlen az, hogy Victor Hugo barátságába fogadta, sőt kitüntető jelzőket mondott róla.
De magatartásában volt még valami romantikán túli, talán még a lovagkorból az ősöktől nemzedékeken át öröklődött jóféle maradvány: a gyöngébbek iránti segítőkészsége. És egy olyan klasszikus szabadságmodell, amelynek elemeit megtanulják ugyan a görög hőskorban, a székelyek múltjában vagy 1848-ban, de amely olyan tiszta formájában, ahogyan hősünkben élt, sajnos sehol sem valósult meg. Benne azonban ez lobogott, ami a romantikus látásmóddal ötvöződve, mintegy felülemelte személyiségét korának, különösen az 1848– 1849-es események utáni évtizedeknek ugyancsak prózai hétköznapjain. Gondolunk például arra, hogy az általa nagyon szeretett, olykor idealizált székely társadalom nem mindig fogadta elhivatásos képviselőjének, magyarán: leszavazta, de ő, mintha nem is érintette volna ez a kellemetlenség, nem fordult el tőle, és humoros történetekben emlékezett róla.
A kortársak és az utókor ragaszkodása másrészt a Székelyföld-kutatónak szólt és szól. Orbán Balázs hatkötetes nagy művének megjelenése előtt a székelység, a Székelyföld sok tekintetben ismeretlen volt, bár előtte is számos, általa is felhasznált könyv, tanulmány, népszerű írás jelent meg róla. Csakhogy ezek csak egy bizonyos szempontból vizsgálták a székelységet s a Székelyföldet, tehát inkább a részek és a részletek érdekelték. A kiváló történetíró Benkő József és a történészi pálya elején tartó Kővári László ugyan öszszefoglaló képet is próbált adni, de ezekből éppen a szóbeli és a tárgyiasult történeti hagyomány maradt ki. Orbán Balázs fő műve: a Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból(1868–1873) az egységet állítja vissza. Úgy mutatja be a székelységet, hogy jelene a múltjával szoros egységben van együtt; amint hogy az életben együttvan társadalom, gazdaság, művészet és politika, hagyomány és újítás – Orbán Balázs sem különít el semmit, ami egybetartozik. És mivel nemcsak történész, néprajzkutató, közéleti ember, de egyben jó tollú író is volt, és mivel szerencsésen a felfedezések bemutatására igenalkalmas műfajt, az útleírást választotta munkája formájának, minden rangú és rendű érdeklődő megtalálja benne az őt foglalkoztató helyi történelmet, adatot, információt. A földrajzi környezettel szorosan egybeforrva. Még azon részei sem érdektelenek művének, amelyeket, mint például a hun származás elméletét, nem fogad el a történettudomány; ő úgy tárgyalja ezt a kérdést is, mint írásbeli és szóbeli történeti hagyományt, amelyet tehát figyelmen kívül hagyni nem lehet.

2.

Alighogy ezelőtt száz évvel Orbán Balázs szíve megszűnt dobogni, barátai és jó ismerősei egy kis füzetet jelentettek meg Orbán Balázs emléke címmel (Kolozsvár, 1890.) Huszonegy különböző foglalkozású tollforgató írta le hirtelenjében azt, amit számukra Orbán Balázs jelentett, amit érdemesnek tartottak róla azonnal elmondani. Mindenekelőtt az emberről, a kortárs barátról vallottak. Úgy vélem, hogy az itt elmondottak felelevenítése által közelebb jutunk Orbán Balázs titkaihoz, rendhagyó személyiségének természetrajzához. Mert ezek az emlékezések keresetlenek és őszinték.
A vallomástevő szerzők közül Kővári László és Jakab Elek történészeket nem szükséges bemutatni a mai olvasóknak, hiszen őket sokszor emlegetjük és idézzük, mások viszont kevésbé ismertek. Legyen szabad hát megemlítenem Boros György vallási író, unitárius teológiai tanárt, Dániel Gábort, a hajdani Udvarhelyszék igen népszerű királybíróját, 48-as kormánybiztost, aki később, mint politikus, Orbán Balázs ellenfele volt, Ferencz József unitárius püspököt, neves egyházi írót, Sándor János közírót, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnökét, Nesselfeld Miklóst, aki egyszerű tisztségviselőként lehetett Orbán Balázs közelében s figyelhette meg gyűjtési módszerét, amikor Torda város és környéke monográfiájának megírására készült.
Orbán Balázs halálának századik évfordulóján minden bizonnyal az ő lelkiségének szellemében járunk el, ha barátait szólaltatjuk meg.

EGYED ÁKOS


KŐVÁRI LÁSZLÓ:ELSŐ ÉS UTOLSÓ TALÁLKOZÁSUNK

A negyvenes évek közepén a szovátai fürdőn voltunk, s egyszer csak megérkezett a lengyelfalvi báró. Egy középtermetű öreges úr, kiből se a báró, sem az egykori huszár, csak a gondos apa látszott; a még alig hanyatló szépségű anya, két növendék leány, három fiú, köztük a második egy még szakállatlan karcsú ifjú, görög anyjának híven utánzott arcvonásaival...
Dózsa [Dániel] és én néhány évvel idősebbek voltunk, de mit sem akadályozott, hogy a korán fejlett Balázzsal, mint már írójelölttel, tegezésen ne kezdjük.
Szebb ifjat alig ismertem. Mosolygó fekete szem, szabályos vonások, örök lángolásban levő alig barna arc, magunk közt beszédes ajk, szerény, társaságban mondhatni félénk viselet, mindenkit megnyert számára.
Már akkor báróságára nem sokat adott, mert gazdagnak nem született...
A múlt év decembere egyik napján talál a Sándor utcában [Budapesten]. Már betegeskedett, de azért lángolt. Jer fel, mindjárt beszélek [ti. a parlamentben]. S mondta azon beszédét, amelyben előfordult a passus, hogy a miniszterelnök úr vagy agyalágyulásban szenved – mire elnöki megintés következett; s a másik vággyal kezdődő gorombaságot oly nyugodtan folytatta, mintha semmisem történt volna. Azzal feljött a karzatra. A diadalérzet még akkor is sugárzott arcán, s mire megjegyzést tettem, közbevágott: síromban sem nyughattam volna, ha mi oly régóta szívemen fekszik, ki nem mondom. Kimondta, s most már nyugszik.
Így találkoztunk először és utoljára.


DANIEL GÁBOR: UDVARHELYSZÉKI ÉLETÉBŐL

Midőn a Székelyföldről írt nagy munkájának előkészítésével foglalkozott, pár napot nálam töltött Vargyason. Az Olt nagy lévén, Alsórákosról csolnakon életveszéllyel evezett azon át, s úgy tette meg útját. Nálunk több ismerőseink voltak, nők és férfiak, kik azon szándékkal jöttek, hogy együtt az almási barlanghoz kirándulást tegyünk.
Másnap korán reggel, ősi szokás szerint jól ellátva magunkat enni- és innivalóval, többlőcsös szekéren felmenénk az almási barlanghoz. Meglepő szép tájképek merültek fel előttünk. Ezek között a barlang környéke. Alig telepedénk le, falatozni kezdénk. Az üde lég s a két órai szekérrázás meghozta étvágyunkat. Alig falt valamit Balázs, elővette fényképezőgépét, tett a kezébe kenyeret meg szalámit, útnak indult keresni a felvételre kedvező pontokat.
A társasággal megjártuk a barlangot. A zöld pázsiton helyet foglaltunk s vígan ebédeltünk, mégpedig Balázs nélkül. Nem volt annyi rábeszélő tehetségünk, hogy a résztvevésre ösztönözhessük. Mi hazamentünk Balázs nélkül ki későn estve kifáradva érkezett vissza, diadalérzettől áthatva, mert –mint monda – sikerült tájképeket szerzett munkájához...
Udvarhelyszék ős-gyűlését Székelyudvarhelyt a református templomban tartattam meg 1861-ben ápril hó 25-ik és 26-ik napjaiban. Tömve volt a nagy templom. Forrongtak a kedélyek s volt nagylelkesedés, mert az alkotmányosélet feltámadásának napja volt. Orbán Balázs adhoc jegyzőnek nagy lelkesedéssel kikiáltatván, egész nyugodtsággal s szépirállyal vezette a jegyzőkönyvet, melynek fejezete ez: „Nemes anya Udvarhely, Keresztúr és Bardóc fiú székeknek folyó 1861. évi ápril 25-ik napján a Székelyudvarhelyi református egyházban tartott ős-gyűlés jegyzőkönyve.”
Balázs politikai szereplése Udvarhelyszéken ezen időn innen lett jelentékenyebb. És fokozódott a politikai pártok fejlődésével, ő kezdettől fogva a szélső ellenzéktagja volt, mégpedig teljes hazafias érzettel áthatott erős s változhatatlan meggyőződéssel.
Minthogy Balázst egész életén át tiszta meggyőződés vezette, az ellenpártiak becsülését nemcsak kivívta, hanem meg is tartotta. Ezt becsültem én is benne. Ellenfelem volt, de nem ellenségem. Becsültem benne a székelység iránti szeretetét, a takarékosságát, munkásságát.
Amit tett, mit művelt, ha mindent helyeselni, legalább én s azt hiszem velem többen nem tudtak, de a szándék tisztaságát, a meggyőződés erősségét s őszinteségét kétségbe vonni nem lehetett.
Becsülni lehetett benne a nélkülözést is, melyet főként azért gyakorlott hogy közcélokra adakozhasson...

 
FERENCZ JÓZSEF: ORBÁN BALÁZS EMLÉKÉHEZ

... Valóban Orbán Balázs e sok viszontagságon keresztül ment s azok álTal megedzett férfiú, lelkületére nézve csaknem nőies volt. Társalgását annyi finomság, oly gyöngédség jellemezte, hogy amidőn szavaival mennydörögni akart volna is, csak csendes esőcseppekben hullottak alá.
Különben is az Orbán Balázs nemes és jó szívéhez alig férhetett harag és neheztelés. Legfényesebb példáját adta ennek azzal, hogy bár jóformán hitsorsosai ejtették ki a székelykeresztúri képviselőségből, ennek iskolája iránt nem szűnt meg egy percre is megemlékezni. Éppúgy meghozá áldozatait ez érdekében ezután is, mint azelőtt tevő. Sőt végrendeletében is megemlékezett arról.
Amit Orbán Balázs szeretett, azért lelkesülni tudott a rajongásig.
E rajongás szeretetének tárgyai iránt elfogulttá is tehette olykor; de mindig oly erős meggyőződés és önzetlenség vezette munkássága minden térein, hogy lehetetlen volt tőle, amíg élt a rokonszenvet s halálával emlékétől a tiszteletet megtagadni.


JAKAB ELEK: EMLÉKEZÉS BÁRÓ ORBÁN BALÁZS
FŐVÁROSI ÉLETÉRE

... Akik látták ezt a társadalmunkból sajátságaival s nemes eredetiségével kiváló alakot, s megismerték benne az embert és a magyart, amíg élnek nem feledik el. Aki barátja volt, büszkén fogja mindenha emlegetni: ő engem szeretett.
Báró Orbán Balázs Magyarország fővárosának egyik általánosan ismert férfia volt.
Mikor 1861-ben felbuzdult a nemzeti érzés az abszolutizmus ellen s az alkotmány, a nemzeti nyelv és a magyar ruhaviselet mellett tüntetett, ő is csatlakozott, de nem tüntetésből, hanem mivel azt a nemzetére nézve jónak tartotta és ezzel határozásában haláláig megmaradt. Pedig ez nem volt könynyű, s következetesnek lenni nem csekély érdem, ami változékony, könnyűvérű s mások példája után induló nemzetünknél.
Az ötmillió magyar népben – mondta ő, mely már egy évezred óta tartja fenn a nemzeti viseletet, nyelvet és népdalt, erős igazolásunk van nekünk társadalmi politikánk e kérdésében. E viselet élő tiltakozás akár az osztrák, akár máshonnan jövő elnémetesítés ellen, s nemzeti egyediségünk megmentésében tekinthető oly külerődnek, mint amily erős belső vár a várbástya, az alkotmány és irodalom.
Ezzel védekezett mindig, mikor ellenzékieskedésünk e pontjára azt hoztuk fel, hogy annak nincs gyakorlati eredménye, tehát létoka sincs. Ezek tették báró Orbán Balázst oly népszerűvé, aminő kevés volt Magyarországon.
A nép és polgárság rajongott érette. Tüntetések alkalmával amint a zajongók közt megjelent, egyszerre elcsillapodott a fergeteg. „Ez a nép igaz barátja”, „Ez a mi emberünk”, kiálták, s mire Orbán Balázs őket kérte, készséggel teljesítették.
A tudósok szerették kedves modoráért, a sajtó szándéka tisztaságáért. Pártja az elkényeztetésig becsülte s bízott benne. Látszott az a temetéskor felette emlékbeszédet tartott szónok szíve mélyéből jött búcsúszavai és elfogódásán. A kormány gyakran használta ellene a hatalom eszközeit, élt a gúny fegyverével, de hazafiságát s személyét bántólag nem érintette.
 

SÁNDOR JÁNOS: TISZTELET AZ ÉRDEMNEK

Szép vonás az ősök tisztelése és érdemeik elismerése. Az erények közé sorolható! Ez erényt gyakorolja és fogja gyakorolni a székelykeresztúri unitárius gimnázium. A szívekben fog itt élni mindig az emléke Orbán Balázsnak, aki a székely földet a „Székelyföld”-del tevé ismertebbé; aki kenyérrel dobta azt, aki őt kővel dobá. Nemes jellem! Meghajlok emléked előtt most is, mint tevém 1880-ban.


NESSELFELD MIKLÓS: HOGY GYŰJTÖTTE ORBÁN BALÁZS
AZ ADATOKAT TORDA VÁROS MONOGRÁFIÁJÁHOZ?

... Mikor Orbán Balázs Tordára jött, azt egy pár jó ösmerősén és a Velits-családból álló rokonain kívül más nemigen tudta, ha reggel érkezett, még ugyanazon napon, ha pedig estve, már a következő reggel hétszámra felfogadott egylovas fogatával nekiindult a húszezer holdas határnak, nem vivén egyebet magával, mint jegyzőkönyvét, egy kis hideg étket, ami rendesen barna kenyér, szalonna, kofa-pecsenye és egy pár retekből vagy zöld hagymából állott, meg egy ivópoharat, a lépten-nyomon kínálkozó forrásvizek kedvéért. Ahogy kiért a városból, leszállott a szekérről s elkezdett gyalog barangolni, minden munkás embert vagy dolgoztató gazdát megkérdezve jegyezgette pontosan a határrészek, dűlők és csapások neveit, s kereste az eltűnt falvak és praediumok nyomait, egy-egy kőrakásnál vagy sajátosabb alakú dombnál órákig eltűnődvén és vizsgálódván. Kitűnő gyalogló volt, egyik percben a völgyek alján lehetett látni, a másikban már fenn volt a hegytetőn, órákig, sokszor pedig egész napon át vizsgálgatván a kilátások irányát, hogy kivált a római őrházak és vigiliák nyomait megállapíthassa, melyek oly pontokon voltak elhelyezve, hogy például a Felek és kolozsvári hegyektől egész a Maros teréig kényelmes áttekintést nyújtottak. A déli ebéd, ha szép idő volt, egy-egy forrás mellett esett meg, ha pedig erősen sütött a nyári nap, vagy eső volt, valamelyik román hodályos fészerében. Ugyanez szolgált éjjeli tanyául is. Ha az erős zápor az utakat járatlanokká tette, ilyenkor aztán széna vagy sarjúból készítette saját kezűleg az ágyat s prémes bundájával takarózott...


BOROS GYÖRGY: EGYPÁR VONÁS

Ezelőtt mintegy huszonöt esztendővel Székelykeresztúrt mint tanuló egy tavaszi napon az unitárius gimnáziumból, a falu végéről mentem fel a város felé. Útközben egy nagy tömeg embert láttam meg egy székely ház udvarán. A kíváncsiság odavitt. Az embertömeg közepén Orbán Balázs egy hordó fenekén állott s szónokolt. A szavaira nem emlékszem, de arra igen, hogy a közelemben levők sokszor mondották: „igaz biz’ a”,„éppen úgy van”,„mi is úgy gondoltuk”. Nagyon jól emlékszem a daliás, hatalmas, szép férfiúra. Nem tudtam elfeledni azt a ragaszkodó bizalmat és szeretetet, mellyel a székely nép körülvette, s helyről helyre kísérte őt.
Midőn a „Székelyföld leírása” nagy kötetei egymásután megjelentek, bevándoroltam vele képzeletben az egész Székelyföldet. Nemcsak honismeretet, hanem honszeretetet is tanultam tőle.

EGYED ÁKOS