Boér Géza hagyatékából
VÉGSOROK
fölteszed majd a kérdést
mikor is kezdődött el sorsod
annyiszor tetted védtelenné
a távozásokat
csendre nyomorodott verssorokban
teszed föl a kérdést
magaddal most már mit kezdesz
itt
becsapva léted
űrrokonává hurcoltad magad
menekültél második személybe
el
mivé lesz keserves sehogyse-léted
mintha majd megértenéd
élsz halált
írsz idegen űri nyelven
(p)eddig csak egyetlen
sorod ha sikerült
egyetlen sorsod már nem
(egyiket már meg se találod
másik már szinte halálod)
és
nem
osztanak ki többé fehér
létlapokat
pazarló vázlatoknak
kétségbeeséseknek
kimódolt tévedéseknek
máshol majd másként kell majd írni
betűidet évekig rajzolják
nyüvek bogarak
majd időd is lesz régi vágyaidra
emlékezni
füvekben esőkben
és majd ott
találkozol azokkal is
kiket tényleg szeretsz
mostani jelened lecsapódott
ködéből kisejlenek ellenségeid
amikor végleg
egyedül maradtál a végső:
semmi-lappal
nem gondolsz versre rímekre
szabadságra őszinteségre
nem föllebbezel reményekhez
hisz már úgysem lehetsz
a jövő jele
hát elszalasztod mostani
kérdéseid is
mindent mi valóban meghatároz
mert botor végbe
halasztod máris magad
a tökéletes csend leszel
– ó te boldog vajon milyen
ez
a következő távozás
minden megtörtént már
nem is kell elképzelni
én már nem leszek soha történelmi
megalkottam magam egy pillanatnak
másodperceim szobornak itt maradnak
torzóban
nagyon pontosan kialakul a kín
maradok végleg a világ csonkjain
hol szólnak rám
hol beszélgetnek velem
mi is lesz az
mi nem értelem
dacol még minden pillanat
minden időben minden így marad
így marad-e vajon
csüggve csókos
óhajon
a lét
ha még maradt egy felkiáltójel
mégis megöljük a metaforákat
meghagyjuk a fákat
a beteljesült
tavaszban
majd elfeledtem azt is
hogy havaztam
ha megszavaztam a következő
távozást
mást nem is
sirathatok meg
csak befejezetlen
vágyaim
MEGNEVEZNI: ÉN-TI-M!
megnevezni: én-ti-mi
mennyire siralmasan
sápadt
a hajnal
én hajnalom ó
nyílik köröttem siralomvirág
s szirmokká váltok
szeszélyes szélben ó
ti
oldalpillantások cinkosai
kisimítva homlokból bajsors
a remény csapásai
vad csenddel benőtten
mikor már minden vészesen időtlen
változni vissza virággá ó
mi
tudunk-e majd
_____________________________
a bocsánat kelyheit hozom-e majd?
ne tőlem kérdezd
most néma vagyok
érettem nem csillag –
köröttem Csend ragyog
ragyog
VÉGLÉTJÁTÉK
várakozás itt mert nincs más
hon máshol
ahol lehetnénk nem egyedül
szemünkben távollét:
szabadság gyászol
végváron
vénákon
halál-tatár
hegedül                                    hegedül
ha van még remény
az már nem önzés
ahol csak hiányunk áldott
maradsz-e te velem
fehérbe fölkiáltott
létköszöntés
kihúzott zsoltára
_______
és tivelem lesz-e táj velünk
ahol majd egy                 -másra ismerünk
a szó a szó az istenünk
de milyen nyelvtan játszik itt velünk
kiállunk-e csak úgy sorskeresztútra
föltartva léha lét-kezünk
nem kereszt lennénk                 lehetünk!
itt állva mondva várva magunkra
:hogy érkezünk majd érkezünk
––––––– de hova?