Hatházi András
Vasárnap
póklábakon bóklász az idő
kaszál keresztet hord
és marón lefolyik a gégén
csücsül a gondolat mélyen
valahol a történelemben
talán rávigyorog a kor
kaján mosollyal
imbolyog a fölösleges délután
asszonyt ver gyermeket pofoz
lotyók után matat
és a korsók alján kotyog a
poshadt igazság csőcseléke
talán felrianhat a szó
öklei alól
pletykál a vasárnap ártatlanságokról
és üveges szemei mögött
gyanúsan barátkozik a lét
s a tudat alján bicskák
heves villogása feszül
talán behasít a jövő
ígéretekkel
Akhájok
Helénának hívtam,
Kiért akhájok serege hulltam gazul;
Dárdavető, pajzsrázó, csillogóvértű tömeg.
És tíz évig tűrtem barmul a falak alatt,
A hajókon, a munkatáborokban és otthon
– Hol a hű rabszolgák neveltem utánpótlást –
E történelmi kort.
„Győztem, mert akhájok voltam, választott nép!”
Egységes és melegszívű hellének,
Kik körülrajongtam Isteni Helénát
És Hérosz Férjét, kit Menelaosznak hívtam akkoriban.