Farkas Árpád
Gyertyák Erdélyben
Mikes Kelemen hazatért nénjének
megkésett válaszlevele Rodostóba
Hazulról írok, jó öcsém; többszáz éve csak várom:
fordulna föl a postai főcenzor, s kélne
szavaimnak szárnya. Főzöm hatalmas
kondérban együvé őket a zubogó idővel,
fölgyújtott évek, vert forradalmak vasfű-,
gyilokfű illata szállong; a Nagy Födő alól
ki-kifut, varas tőle a platten.
Nem írtam néked, jó öcsém, fazekam nem
hagyhattam, de most, hogy újólag leppeg a
Nagy Födő, s nemcsak a gőz száll: futnak
alóla a népek ínukszakadtan
ezüstös vályúra, fútt-arany ólba, sur-
rannak, zúdulnak Új Rodostóba, esengek: üsd
fel nékik ama likas sátrat, s a halat, mit
küldtem – századok óta rothad –, közöttük
osztd szét.
Kapja meg mindük magányos böjtjét.
Mi pedig maradunk. Glória nékünk
a Kárpátok messzire parázsló félhold-
koronája –: Abrudtól, Zágontól
Ungvárig pirkan az ég alján
körbe a gyertyák lángja.
Gyertya a holtakért, gyertya az élőkért,
oskoláinkért milljomnyi gyertya
sugara süti át széncinke-szívünk, repdes
az égre –: a Marmora-tenger partjáig
pisloghat fénye. Gyertyával iskolát?
Had helyett? e néma nép mit akarhat?
Nem a szél lengeti, ordashorda lehelete
szegi, izzít e katlan alatt. Fénylünk,
öcsém, itt csúnyán, s gyertyaviaszban
járunk lassacskán térdig. Sebaj,
hatalmas nyár van, érik a búza;
viaszérésben még, de érik!
S ezennel soraim zárom. A hóhért megölték –
több hírem nincsen. Szabadul, szilajul,
feslik ifjaink szája,
s volna szavam még nekem is, annyi, de annyi...
Zsuzsannát pedig te se kerülgesd,
Zsuzsannát, jó öcsém, meg kell gyakni.

KÁDÁR T. TIBOR: Kálvária