Markó Béla
Egy kéz a papíron
Egy kéz s egy toll a lámpa fénykörében,
fehér kis állat: szájában botot
cipel, megáll, elindul, kanyarog,
míg hallgat minden, semmi nincs már ébren,
a papír fogy, és gyűlnek a nyomok,
a gazda arca nem látszik a mélyben,
de ott van mégis fent a nagy sötétben,
s nézi, hogy rossz szolgája mint morog,
forog, ütődik erre-arra buzgón,
hogy végre felsóhajtson s csillapuljon,
kit ilyenkor sem hagy nyugodni álma,
mert hátha rálel a bűvös „szezámra”,
és nyílik majd a vers is mennydörögve,
s a boldog kéz alámerül örökre.
Marosvásárhely, 1989. augusztus
Marosvásárhelyi sorok
Mint régi kódexmásoló barátok,
kik minden éjjel deszkapriccsen háltak,
és minden éjjel színes álmot láttak,
már én is olyan vidékeken járok,
hol nem jártam soha, és papíromra
olyan édesen csordul ki a tinta,
mintha köröttem ezer ajtó nyílna,
s mintha cellámban ezer madár szólna,
mert napról napra szótáramban élek,
és testemen csak átszökell a lélek,
hogy könyvből könyvbe, versből versbe jusson,
hogy tollamon át kódexembe fusson,
és ott megüljön, türelmesen várva
egy újabb kódexmásoló barátra...
Marosvásárhely, 1989. november