Gál Éva Emese
Vidék
Lehet, hogy tőled mindent elvehetnek,
mert semmid sincs a fényeken kívül,
de azok lesznek veled kevesebbek,
akikben lassan életed kihűl.
Fölébredsz. Ím, a valóság marasztal,
a gyermek követeli a mosolyt,
körbekerít egy törékeny vígasszal,
s már az bánt, ami lesz, nem ami volt.
Már ő fáj, ki még nem tudja, mi végre
göngyölgeted mosolyok melegébe,
kísérje hűen egy igaz mese,
amelyből teremthet olyan vidéket,
ahová sehonnan is visszatérhet,
ha majdan mindent elveszítene.
1989. április.
Tavaszi vers, 990
Hát bűn, hogy élünk? Immár hetven éve
őriz e vétek, édes Istenem!
Sok drága percet csúsztat pengeélre,
hogy szakadjon szerte az értelem,
s fordítsa ránk e világ másik arcát,
(az igazit? hát így lenne igaz?!)
ragyogjanak fejünk fölött a balták,
hisz március van, gyönyörű tavasz!
és nyíljanak virág gyanánt e fényben
hamvas sebek, buzogjon föl a vér,
a jajszó szárnyaljon galambfehéren
az ég felé, míg arcunk földet ér.
Hát bűn, hogy élünk? Vagyunk, senki ellen,
magunkhoz méltó erőnk egyre fogy,
vagyunk, itt feledve, kisemmizetten,
hogy játsszanak velünk az angyalok!
1990. március 28.