Benő Attila
Monológ
a szembekötősdiről
A csendbe számkivetve
vonít terád a farkas évek
magánya, de nem vacogsz, csak
a gyertya lángja, fénye
tebenned fárad egyre,
amíg az éj eloltja, s rólad
leoldja azt a régi sálat,
melyet csodálkozó szemedre
kötött a pirkadó gyerekkor,
s csak önmagadra lelsz, csak árnyad
találod most, nem társakat, se
nem a napot szemükben, ó, csak
a holdat mélyen bennük.
A kocka monológja
Hát igen
el vagyok vetve
én magam vagyok
most
a guruló bizonytalanság
lehetek páros
vagy páratlan
színjátszó reményben öltözötten
de még nem tudni ezt
arcom nem láthatjátok
sebesen szaladok
irányomat tudom
és segít a mondóka is
„előttem van a bizalom
hátam mögött a kétely”
sebesen szaladok
s ha majd fekete falnak ütközöm
és önmagamból kigurulok
akkor kitudódik
hogy nyertetek
vagy vesztettetek
általam.