Szellemi hajótörés
Roger Caillois a játék sajátosságait vizsgálva a negyedik összetevőként az ilinxet, az örvényt jelöli meg. Kifejező és jelentős tényező ez, a játék és a játékos szubjektív viszonyát, a kölcsönös függőséget szemlélteti, a játékot dinamikus folyamatként tárgyalva. Babits Mihály első, 1913-ban megjelent regénye, A gólyakalifa egy súlyos-komoly, örvénylő éndráma expreszszív erejű megjelenítése.
Ellentétek párbaja a mű, középkori haláltánc-hangulatot idéző, de annak ripacs (vagy csak szükségszerű?) moralitását elvető játék.
Tábory Elemér: a főhős – kétsíkú monológja, a kettős, kettőzött én kétségbeesett harca a valóságos-képzelt örvény sodrásában, egyfajta szélsőséges tudathasadás megjelenítése. Hiszen kettőzött valóságot él a hős, álom és álom közt vergődik, anélkül hogy bármelyikük valóságáról meggyőződhetne; az ellentétek csupán az azonosságot tudják bizonyítani, a különbséget már nem.
Az elkerülhetetlen pusztulást megszemélyesítő caillois-i örvény mellett a másik három játékelem is hat: döntő szerepet kap az agón, a versenyvetélkedés, a két én között a győzelemért, mert hiszen Tábory Elemér nem adja meg magát, a bukás utolsó pillanatáig küzd a jobbik énje felülkerekedéséért. Az alea (véletlen) s az imitáció szerepe ugyanígy meghatározó. A regény egyaránt értelmezhető parabolaként és színes-egzotikus lélekelemző leírásként.
A gólyakalifa egy patológiai eset érdekes-izgalmas leírásánál mégis csak több. A hős életútjának két változata a vagyoni, társadalmi, szociális keret által determinált, s a tragédia alapjául is ez az összeegyeztethetetlen ellentétsor áll. Párhuzam lehetséges, egyeztetés már nem. Babits azonban nem szándékszik a dzsentri világ rothadó túlérettségét bizonygatni, az ilyen értelmű parabolaként is felfogható mű nem akar mindenáron továbblépni az elbeszélt történet objektív valóságánál, a lélekelemzésnél.
Az első fejezetek geometriai pontossággal megszerkesztett, precíz kompozíciója fokozatosan – a ,cselekmény előrehaladásával – széttörik, a befejezés a kezdet szöges ellentéte, az elbeszélés menete kusza szaggatottságával is jelzi a bukás tragédiáját, a végképp elhatalmasodó szkizofrénia diadalát.
Perverz stílus? – A regény elsődleges s talán egyetlen igazi hatása lenyűgöző stílusában áll. Babitsnál nagyon fontos a hatás, amellyel a mű rákényszeríti saját valóságát az olvasóra, hogy bizonyos fajta (s ez fontos) kizárólagos, totális benyomást gyakoroljon rá, kisajátítsa magának a befogadó teljes ráfigyelését, irányítsa, uralja azt. Lehetetlen külső szemlélőként figyelni az eseményeket, a regény tartalmi-formai örvénye valósággal elsodorja az olvasót, ellenállhatatlan.
Szabó Lőrinc így határozza meg ezt: „Formai és stiláris bűvészkedései is túlvilágiak: van-nincs világban lebegők verista-naturalista ellenpontok ellenére.” Valóban, Babits írásművészete mindenfajta irányzat fölött álló; impresszionizmusa könnyen naturalizmusra vált, a naturalizmust könnyedén legyinti el realizmusával, de csak azért, hogy újrakezdődhessen a játék, játék a képekkel, a szavakkal, a látásmódokkal, megfigyelői szemszögekkel, a szüntelen változó világ groteszk álarccseréinek analógiájára. Nála a forma csak addig érték és értelem, amíg lenyűgözni képes. A disszonancia sem formátlanság, hanem vágy a forma után. S az igazi forma Babitsnál mindig a valóság perverz bűvészmutatványainak újrajátszása, a mondanivalónak megfelelően. Ebben áll költészetének drámai erejű hatása is.
Babits nem poeta doctus, legalábbis nem csak az, hisz tudása, írásainak szuggesztív valósága nem tanult műfogás. Szentkuthy Miklós így nevezi meg: poeta febricolosus. Talán ez a megnevezés a leghelyénvalóbb, hisz Babits megismerése nem hideg analízis, hanem belső intuíció, s az intuíció kinyilatkoztatása csupán az említett imitáció révén lehetséges.
Az irodalomtörténet Babitsot mint költőt tartja elsősorban számon, mégsem érdektelenek prózai munkái sem, értékük elsősorban a gondosan megrajzolt jellemábrázolásukban, valamint az expresszív lélekrajzban áll. Babits regényeinek vitathatatlan szerepük van a magyar próza megújulásában. A gólyakalifa, a Halálfiai, a Kártyavár, a Timár Virgil fia merész kísérlet is egyben, egyrészt a hagyományos magyar regény értékeinek újrateremtését, másrészt a világirodalmi modellek, a kortárs európai széppróza új hangvételének itthoni meghonosítását célozza. E regények mindenekelőtt a szemléletmódban hoztak újat, a kiváló analízisű jellem- és korábrázolás tekintetében.
A gólyakalifa egzotikus történet, rejtélyes-izgalmas szellemi ámokfutás, a kor szubjektív szellemarcát és nem külső valóságát elemző alkotás. Egy bármikor megtörténhető szellemi hajótörés félelmes víziója. Vajon eszébe juthat-e a varázsszó a mesebeli, avagy a valóságos gólyakalifának? A regény ezt jelzi: nem, varázsszó nincs, csupán esélyes, esetleges szavak vannak, a játék kimenetele, bárha a győzelem esélye sem kizárt, egyértelműen a tragédia felé sodorja a hőst. Babits regény-valóságában nincsen helye a csodáknak, a varázsszót lehetetlen megtalálni. Tábory Elemér pozitív énje nem különbözik lényegét tekintve a negatív éntől, a kettősség nem csupán megelőzi, de kiváltja a tragédiát. A két én közötti szakadék fölött épült híd elpusztítja a szakadék két partján álló, különböző, de mégis azonos személyiséget.
KEDVES CSABA