Szabó Csaba
Papírsárkány
Nem engedlek magasabbra
ezen a dohányszagú hajnalon
még akkor sem
ha ellepnek károgva a varjak
nem engedlek
nézd már csontomig vágott a zsinór
mint tapasztalt játékosoknak
hiába vergődsz
rég nem játszottunk együtt
de ne hidd, hogy most annyi év után
gyengébb vagyok mint valaha
te lettél gyenge
te aki ott fent vergődsz
már lassan roncs leszel pajtás
szalagjaid a tehéncsorda sárba taposta
ami csak később hullt ki
a varjak csőréből
azt a sakálok kötötték
ünnepélyesen karjukra
látom arcodra kiült a rémület
vagy elfelejtetted ki vagyok
hogy mennyit játszottunk a réten
hogy közösen ügyeltük
a házkulcsot nyakamban
vagy csak egyszerűen te is
megértél a padláson a gyűlöletre
és most én kerültem sorra
mert kezemben van a szabadság zsinórja
ne gyűlölj engem papírsárkány
meglátod percek múlva
és jaj
letépik rólad a hazai szürkeséget
ha majd hazavetődsz
és leöntenek tengervízzel
hogy eloltsanak
ha majd mindent befed havazásod
s a hangyák a felvonókba menekülnek
míg te üvöltve bukdácsolsz a hóban
fogózkodva a házak tetejébe
ha majd eltévedsz már
a tömbházad körüli utcácskákban is
jaj mi lesz veled
ha majd erődből
egy holnapi havazásra sem futja...
Tegnap havazni láttalak
Tegnap havazni láttalak
s a tapasztaltak félőrült
aggodalma
éjszaka torkomnak ugrott
mi lesz veled
ha majd pelyheid csak rabok
és hangyák szájában olvadnak
vigasztalásul
ha majd versed is itatóssá ázik
ha bölcsőd hasítják majd tűzre
nevetve barátaid
ha majd egyedül maradsz te is
mint egy csónak
és csorogsz a vízesés félé
ha majd nagyon fájni fog
a csak neked kijáró
választási lehetőség
hogy latornyira balra
vagy higgadtan kiúszni
ha majd erődből
egy szürke harmadnapra se futja
ha majd könnyeidben tehetetlenül úszva
szíved nem szülőföldön vet partra
ha majd mutogatnak ott
mint tengerszagú menekültet
és megszáradni sem engednek
szomjas idegenek
ha majd felboncolnak
s a világnak felmutatják
öklömnyi bátor szíved
valaki felismer az utcán
s egy hirtelen mozdulattal
kitépi a véres zsinórt
feldagadt kezemből
ujjongva fekteted majd hanyatt
roncsaid a hajnali viharra
én akkor elszököm
az emberek elől a rétre
vége lesz játékunknak örökre
a hajnali vihar elkullog
lehajtott fejjel fölöttem
mint sakktáblán a bábokat
roncsaid kis halmokba seprem