Nagy Gáspár
A bűnök szekrényéből
A bűnök szekrényéből kicsap a naftalinbűz
elviselhető még – bár lángolnak a nyári
ruhák kalapok övek mikor a pokol előtti
első földi kör (így ilyen jól fűthető)
tehetnek ők valamiről is? – kérdik a
pattogó fától síró fogasoktól melyeken
mint akasztottak himbálóznak gyűrötten
és álmatlanul az igazi próba előtt
az éjszaka telik iszonyú lassan
a harmattól és falak salétromától
átnedvesedik a vászon a gyapjú a karton
minden fonál csipke lélegzetvékony cérna-
szál (és száll a jajgatás a pokol mágneséig)
beivódik és beevődik minden a bűnök rendjébe
is ahogy jajgatnak a deszkák a tűzön
hangjuk megannyi bűn vezeklő folyama
az elsistergő káromkodások fekélyes beszédek
gondolatban elkövetett gyilkosságok hűtlenségek
felebarátaink megkövezésére kölcsön a kezünk
odanyújtottuk szívünkkel együtt régtől
a naftalint meg az ördög bukott segédei hozzák
öntik a ruhák-kelmék nyakába (de itt valami
fatális félreértés lenne mikor csikordul a zár)
a lobogó lángból kizuhan a végső ítéletre
föltámasztott ember aki ócska göncei közé
e szekrény gyúlékony bunkerébe tévedt s lángol
magában
lángol bűneivel – csak a szekrény ácsa olthatja el
s törölheti le a förtelmes naftalinbűzt:
a pokol beígért és szakadatlanul kiömlő illatát