Egyed Emese
Április
Milyen hamar feledhető a gyötrő,
már csontjainkba búvó félelem!
(Ha nem fázom, tán nem is éhezem
– szavaim rigó mondja, nem a költő)
Égessük el gaz téli gondjaink!
Hamvukat szórjuk hűvös szél fejére;
felhőt, villámot kergetett, s alig
ült el, itt van, hogy magát utolérje.
Járom a kertet. Selymes bokrait
zsendíti már a nedvek keringése.
Késtél! – susogják gyűrött lombjaik,
Így örülök mindennek: késve, késve…
Örülök mégis. A karó kihajt.
A kő alól is kizöldülök majd,
legyen bár oknak-értelemnek vége.
Bízom; rábízom magam az Egészre,
összetaposnak százszor: akkor is!
Boszorkányság? Teremtés.
Április.