Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1991. április, II. évfolyam, 4. szám »
Jánk Károly
Rekonstrukció
Először a várótermek zsivajába szőtt arcot,
majd a ventillátorok szabdalta érintéseket.
Túlról, a nagy súlyzókkal bélelt
vállra gyűrt, kiszikkadt szövetet.
A szemgolyó uszadékát az égen,
könnyű körvonalait – vízjelek.
A ráncok mögé vont homlokot,
az olcsó rakodószinteket.
Egy vonással elintézhető minden –
a súlytalansággal gyakorolt képzelet.
És végül rajzold be a zúgó fák közt
a törzsről leváló két kezed.
Nagyítás
Földi életük láttamoztatottt,
elengedik a puha buborékokat.
Nem lemondás ez:
valami harcra képtelen állapot.
Nincs vég és nincsen visszavárás
két pont között. Hazátlanul hosszú még a reggel.
Testük légburka kirajzolva
néhány fénybemártott szeggel,
elfolynak köztük az örökös tavak…
Már árnytalanul messze vannak,
hajlékonyan az ovális fényben
a színes törésvonalak.
A mögöttük levőt nem tudhatod,
ahogy gazdátlan érzések találkozását,
lengő folyamtetők felett,
vagy városok kőpartjai láttán…
Íme, csak a nagyítás maradt.
S az idő, mely újra magával hozott valamit,
ami tetőtől talpig megszokott.
Bár nincsen rá szavad.
Szépség eretneke
Vegyünk egy nemrég elhagyott szobát. A szobában
megrekedt cigarettafüst, egyhelyben izzani lát-
szó szemcsés-, ezüstös sávok. A szőnyeg bolyhai
közt viszont semmi sincs jelen. A látvány szét-
pergő harangjai, a csörrenő üvegcserepek nem
jutnak el odáig. Egy karosszék bizalomgerjesztő
szomorúsága, elhagyatottsága. Egy pillanatig ki-
merevedik a kép, majd a kéz következik, amint át-
suhan a fal mentén elhajló bútorok felületén,
nem hagyhat rajtuk nyomot, sem csillogást. Kívül
a kajla hold, az ablak érintésétől behegedt ut-
cacsonkokkal. Képkeretbe helyeződik az arc is, a
tetszés szerint előtérbe állítható horgas or-
ral. A szem nehezéke a pillanat törtrésze alatt
honos, megkapaszkodik mindabban, amit lát. Végül
száj nehezen elemezhető körvonalai, amelyek
mintha elnyelnék a szemközti tükörbe ütköző é-
les villanásokat, a körbelendülő zseblámpa fé-
nyét. A kép kétségtelenül megörökítésre érde-
mes, de csak egyvalaki van jelen: a betörő.
És ő most munkához lát.