Sebestyén Irén
Feszíts meg engem...
Szájon csókol a tudatlanság,
hatalmam konok gonoszság,
élek férfival összevarrtan,
álmaim félig kitakartan
hevernek szegénység füvében.
Dühöng bennem a szerelem,
önmagam készítem keresztem,
gonddal faragom-eszkábálom,
ha kész van, utánad kiáltom:
feszíts meg engem, szerelem,
feszíts meg engem, szerelem,
rég elfeledtem istenem,
glóriában fénylik magányom,
másodosztályon ifjúságom.
Négysoros
volt vacsorám vacsoracsillag
hajnalaim szép-hidegek
szeretőim a szürke utak
reám csókolták a telet