Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1993. május, IV. évfolyam, 5. szám »


Benő Attila
Tengeri kagyló
Már nékem örök rejtelem lettél,
sötét vizek, tengerek kagylója,
héjaid magukba zárják lényed
fel nem törhetőn, s nem tudhatom, hogy
rejtőzik-e bensődben igazgyöngy,
vagy csak a tenger-éj zúg tebenned.

Hallgasd, hogy cimbalmol...
Hallgasd, hogy cimbalmol az eső,
hogy jajongnak a harangok,
hogy konganak az üres termek a fény lépteitől,
és hogy túr a vakond
a dolgok alatt.
Tavasz
Új hajtások és piros pillanatok ideje ez
Éles fűszál kúszik szíveden,
és körülindázza,
mint kígyó a zsenge őzgidát.
Elgurulnak az évszakok...
Elgurulnak az évszakok,
a csodák elcsilingelnek,
a tündérek tovatűnnek a semmibe,
kiürül a játszótér,
és mint rémálmából ébredő kisgyerek,
felsír a hold.

Vesd le...
Újra rádesteledik,
konok fénykereső.

Vesd le már végre magadról a napot,
vakard el csillagaidat,
fújd el a benned pillongó gyertyákat,
és hunyd le szempilláidat is.
Szemed fénye
sérti az éjt.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék