Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1994. május, V. évfolyam, 5. szám »
Balassi Bálint: Széllel tündökleni...
Az nótája Lucretia énekének
Széllel tündökleni nem ládd-é ez földet
gyönyörű virágokkal?
Mezők illatoznak jószagú rózsákkal,
sokszínű violákkal,
Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngének
sokféle madárszókkal
Új rózsakoszorúkban kegyesek, szüzek
ifjakkal táncolnak,
Jószavú gyermekek vígan énekelnek,
mindenek vígan laknak,
Mind menny, föld és vizek, ládd-é, úgy tetszenek
mintha megújulnának?
Sőt még Cupido is mostan feltörlötte
homlokán szőke haját,
Gyönge szárnyacskáján tétova mint angyal
röpül, víg kedvet mutat,
Szerelmes táncokban kinek-kinek adván
kezére szép mátkáját.
Azért ne bánkódjál én jó vitéz társam,
ürülj minden gondoktul,
Eléggé hordoztuk heában az sok bút,
legyen már tőlünk távul,
Mostan igyunk, lakjunk, vigadjunk, táncoljunk,
távozzunk bánatunktul!
Nemde valakiért aggasztaljuk volt mi
inkább ifjú életünket,
Kiből azt sem tudjuk, hol és mely órában
kiszólítnak bennünket?
Kivel mit gondoljunk? Ha Isten jó urunk,
ő mindennel jót tehet.
Aggasztaló bánat, búszerző szerelem
távol legyen mi tőlünk,
Jó borokkal töltett aranyos pohárok
járjanak mi közöttünk,
Mert ez napot Isten örvendetességre
serkengeti jól nekünk.
Marullus Poéta azt deákul írta,
ím én penig magyarul
Jó lovam mellett valá füven létemben
fordítám meg deákbúl,
Mikor vígan laknám vitéz szolgáimmal,
távozván bánatimbul.
EXPLICATION DE TEXTE* SITUATION. Balassi Bálint belső fejlődésében fordulópont
az 1583-as esztendő. Az egykori végvári vitéz (1582-ben távozik Egerből)
megszerzi három újlatin költő 1582-ben Párizsban kiadott kötetét, a Poetae
tres elegantissimi-t. A Michael Marullus, Hieronymus Angerianus
és Johannes Secundus verseit tartalmazó kötetet olvasva a tudatosan művelt
műköltészettel ismerkedik. Noha már – minden valószínűség szerint – azelőtt is
ismerhette az újjászületés néhány igen jelentős irodalmi termékét (Petrarca
Daloskönyvével Báthori udvarában vagy Egerben ismerkedett meg), mégis valóságos
szellemi oázisként hathatott ez a kötet az akkor huszonkilenc éves költőre.
Bizonyíték erre az a tény, hogy a kötettel való ismerkedés első hónapjaiban –
első lelkesedésében – három Marullus- és egy Johannes Secundus-verset fordít
le, illetve dolgoz át magyarra. Az egyik Marullus-átdolgozás a Széllel
tündökleni... kezdetű költemény. Más ez a vers, mint a Jakob Reguart-féle
hatásokat sejtető gáláns, udvarló Balassi-vers, az első Anna-versektől is
különbözik. Valószínű tehát, hogy Balassi belső felszabadulását, öntudatra
ébredését kell „beletudnunk” a fent említett 1583-as évszámba. Tanítómesterekre
talált, akiktől tanulni lehet, pláne, ha valaki előtt a magyar nyelvű világi
líra európai színvonalra emelésének lehetősége lebeg. És követendő példákra is,
akikre büszkén hivatkozni lehet. Ahogy Balassi meg is teszi – először a
Balassi-életműben – Széllel tündökleni... című versének zárószakaszában. A
kolofonnak csak bizonyos megszorításokkal nevezhető záróstrófában egyéb
részleteket is megtudunk a vers keletkezésével kapcsolatban: „Jó lovam mellett
való füven létemben fordítám meg deákbul...” Nemeskürty István azt is tudni
véli, hogy valahol Zólyom vagy Liptó megyének bércei között készült el Marullus
Poéta latin nyelvű versének „megfordítása”. És megfordult a tájékozódási pont
is Balassi költészetében. A kötet olvastán kitárult előtte egy új világ: saját
poétai elhivatottsága, amely majd a Júlia-kötet egybeszerkesztésekor tetőződik.
A Balassi-verseket tematikailag kategorizálni szokták. Balassi fontosabb témái
az elemzett versben mind megtalálhatók, az Összes költemények megjelentetésekor
mégis a katonaénekek sorába helyezik el. A Balassi-összes 1972-es hazai
kiadásában a Borivóknak való után találni meg (EiUSDEM GENERIS: ugyanazon
fajta). Hogy a Széllel tündökleni... kezdetű vers mennyiben cantio
militaris, az alább talán kiderül.
A vers sorsa a többi Balassi-vershez hasonló. Noha maga Balassi (majd később
Rimay) is gondolt a nem-istenes énekek kiadására, az első kritikai kiadás csak
1923-ban jelent meg. Kéziratos példányokban azonban valószínűleg ez a vers is
megtette a magáét (az eposzíró Zrínyi Miklósnak is volt egy kéziratos
példánya).
INTÉRÊT DOMINANT. A. Más Balassi-vershez hasonlóan (Borivóknak való), a
tavaszélmény egyik uralkodó témaköre a Széllel tündökleni... kezdetűnek is.
Balassi természetérzékét Szerb Antal „összetett valaminek” nevezi. A
pompázatos, gazdag, erőt adó háttér szerinte nem más, mint a lovagvilág „clair
et vermeil” ragyogása, elkésve, tájélménnyé váltan. „Ugyanakkor a reneszánsz
kitágult, panteisztikus életérzése is megtalálja tájhangját, végtelenbe vesző
platonikus csillogását. És mindez eredeti, hiteles hangon. Nem szentimentális
természetszeretet a Balassié; költőnk még nem vágyódik a szabad föld és ég után
– még benne él, úgynevezett természetes kapcsolat van közte és környezete
közölt. A dolog már csak azért is említést érdemel, mert Marullus eredetijében
csak két sorban van szó a környező világ megújulásáról: „Nézd csak házunkon
tavasz új virága díszlik. Ajtónk is violával ékes” (Rónai Pál ford.) És más-más
a tavaszi szépség, pompa megjelenési tere is a két költő esetében. „Milyen
jellemző – mondja erről Nemeskürty –, hogy Balassi a szabad természetben, lovát
legeltetve érzékeli azt a szépséget, amit Marullus száz évvel korábban a
firenzei reneszánsz házainak falán, ajtóin és ablakain mint az ember által
mesterségesen megteremtett ékességet élvezett.”
B. Balassi tehát valahol Zólyom vagy Liptó megye között magyarítja Marullus
versét. Azt viszont sose tudjuk meg, hogy szám szerint hány „kegyes” és „szűz”
táncolhatott a költő körül, ha egyáltalán volt is ott egynéhány nőszemély.
Marullusnál a szerelem sirálytánca kapja a legnagyobb teret Manilius
Rhollushoz című versében; Balassi kötelezőnek érezhette bevenni
átdolgozásába a szerelmeseket és a „kerítő” Cupidót. A szerelem itt azonban
(2., 3. szakasz) inkább mint konvencionális kultúrtermék jelenik meg, hogy
aztán a 6. strófa elején egy felkiáltással próbálja meg távol tartani magától
és társaitól a „búszerző szerelmet”. Mondhatjuk azt, hogy őszinte, mélyről
jövő, emberileg hűvösen megölt érzésről van szó, hiszen Egerből távozván, Annát
is elveszti, amiért azonban éppen akkor Balassi a vétkes... Ebben az esetben a
nagy újdonság az udvarló szerelmes versekhez képest (ahol az udvari szerelemtan
kanonikus formái, konvencionális kellékei jelennek meg) a személyes hang. De
mondhatjuk azt is, hogy ez az érzés nem más, mint a platonisták intellektuális
szenvedélye...** Lehet szerepjátszás is, jeléül annak, hogy az ő valódi élete
most már a költészet. Ebben az esetben az újdonság: Balassi tudatossága, amivel
ezt a hátravetett felkiáltást befűzi a vers utolsó felének hangulatába.
Mindenesetre erről a „búszerző szerelem”-ről csak Balassi tud, Marullus
verséből hiányzik.
C. A carpe diem klasszikus pogány elve
Marullusnál a következőképpen jelenik meg: „Élj vidáman, még ha a sors kemény
is: /elfut az élet!”//„Ha örömbe öltük /minden percet, ez a nap csak akkor
/volt a miénk is.” (Rónai Pál ford.)
Balassi versének pontosan a felét teszi az a rész, „melyben jó vitéz társa”
előtt érveket sorakoztat fel a bánkódás ellen. Nagyon valószínű, hogy itt kell
keresni a vers eredetiséget, művészi hitelességét bizonyító gondolatokat.
Ugyanis itt jelenik meg a búszerző szerelem, mely hiányzik a
Marullus-eredetiből. Ugyanakkor a carpe diem elvét Balassi az Isten
„jó urunk” által adott örömök várásává változtatja, illetlen dolog lenne valami
gyanús szofisztikát látnunk ebben a változtatásban. (Balassi nem ismerhette az
arisztipposzi, epikuroszi tételeket sem.) Minden bizonnyal gyökerei a
keresztény hagyományokban és a reneszánsz ideológiájában keresendők. (Hiszen
minden teremtett dolog Isten „remekelt csudája”, ahogy Berzsenyi mondaná, és
Istennek tetsző cselekedet „élni az életet...”) Marullus a haza vesztét siratni
is „anakronisztikusnak” érzi az adott pillanatban: „a haza vesztét eleget
sirattuk”. Balassi óvakodik nevén nevezni a dolgot, ami érthető is. Szigeti
József jegyzi meg: mint árnyék követte a költőt a politikai bizalmatlanság.
Marullusnál az áll a versben, hogy: „haza”, Balassi különböző fedőnevek
segítségével mondja el mondandóját a hazával kapcsolatban. Nevezi „valaki”-nek,
„kiből azt sem tudjuk, hol és mely órában kiszólítnak bennünket”, „kivel mit
gondoljunk?” Megcsömörölt volna a végvári vitézélettől, ki már Isten gondjaira
bízza a haza sorsát? Nem valószínű, már csak azért sem, mert alig öt év múlva
megírja híres búcsúversét „édes hazájától”, először illetve ezzel a jelzővel
Magyarországot a magyar irodalomban.
COMPOSITION. Számtalan irodalomtudós foglalkozott már Balassi kompozíciós törekvéseivel,
elgondolásaival, ami a Júlia-kötet megszerkesztését, illetve a versek
felépítését illeti. Gerézdi Rabán, de Klaniczay Tibor is a számmisztika
híveként említi Balassit. A nevezetes hármas szám kultuszán
kívül beszélnek még aranymetszésről, melyet a költő tudatosan és következetesen
alkalmazott volna a költemények megszerkesztésekor (Komlovszky Tibor) stb.
„Balassi valóban tudatosan rendezgette, gyűjtögette verseit – mondja Nemeskürty
–, valóban törekedett bizonyos rendszerre, s e törekvését egyebek között
bizonyos számtani-mértani arányok, eszmények is sarkallták.” Véletlenszerűen
vagy sem, a Széllel tündökleni... kezdetű vers szerkezetében is felismerhető a
hármasság elve, jelen esetünkben a „tavasz ifjuság-öröm” szentháromságának
alapján. Kétféle felosztása lehetséges a versnek (a kolofont a magam részéről
nem tekintem a vers szerves részének). Hogyha a költő lelkiállapota,
kedélyének hullámzása felől közelítjük meg a dolgot, akkor bizonyos arányosság
ötlik a szemünkbe. Az első három strófa rajongására, elragadtatott derűjére
némi árnyékot vet a következő három szakasz borús, fájdalmas lelkiállapotra
valló atmoszférája. A kompozíció tehát ebben az esetben a következőképpen
alakul: I-III: tavasz-ifjúság, IV-VI: bú-fájdalom + VII, azaz: 3-3+1. Ez a kompozíciós
elv nagyon valószínű, hiszen ha valaki nem lenne borult hangulatban, miért
lenne szüksége vigasztalásra, búfeledésre. Másrészről, a már említett
„tavasz-ifjúság-öröm” hármasságát tartva szem előtt, a vers szerkezetében
bizonyos fokozás, bővítés figyelhető meg. A kompozíció tehát a következő lenne:
I – II-III – IV-VI + VII. azaz: 1 – 2 – 3+1, mintegy haladvényszerűen. A
reneszánsz művészet nagy élménye, az aranymetszet mindenesetre hiányzik.
Mindazonáltal rögtön szembeötlő a Marullusvers és a Balassi-féle átdolgozás
közti lényeges kompozíciós eltérés. Még egy tényező játszhatott fontos szerepet
a vers felépítésében. A vers még-ének jellege meghatározta a kompozíció
minőségét-milyenségét. A kókadozó bajtársaknak lelki vigaszul szolgáló énekben
ezért bővülhetett ki a harmadik egység.
ÉTUDE ANALITIQUE. I. 1. A vers tartalmi összetevőit illetően, ami az első
szakasz olvasásakor meglep, az a rendkívüli átfogó képesség, amelynek
segítségével Balassi néhány ecsetvonással egy teljességet teremt. A téma: a tavasz,
a megújhodás. Balassi otthonosan mozog a vízszintes és függőleges koordináták
leírásában. Mintegy origóban elhelyezkedve először egy távlatot teremt az első
sorvégi általánosítással („nem ládd-é ez földet”), majd közelebb hozza a
látványt („mezők”), hogy aztán egy sajátosan föl-le mozgató technikával
szemügyre vegye a hegyeket-völgyeket. Nem egy bizonyos pontra (részre)
irányított megfigyelőállomás a Balassié, hanem éppen a teljesség igényével
megrajzolt tájképen elhelyezett pont (ahonnan szemügyre veheti az
egyes részeket). Leírássorozat ez az első szakasz, felsorolás, mely a maga
részéről külön-külön igénybe veszi a különböző érzékszerveket: a látást, a
szaglást, a hallást biztosítókat („nem ládd-é”, „illatoznak”, „zöngének”).
2. Aztán a második szakasz eleji jelzős szintagmával („új rózsakoszorúban”)
megteremti az átvitelt a második témakörbe. Balassi nem engedi széthullni a
verstestet, következetesen alkalmazza a visszakapcsolás módszerét vagy a
következtetést, felsorolást, magyarázást sejtető kapcsolóelemeket: „azért”,
„sőt”, „nemde”. A 2. szakasz elejére az első témakör ragyogó, pompázatos világa
hajlik át, ezzel is vidámabbá varázsolva a táncot, az éneket. Még ha kevésbé
hitelesnek érezzük is ezt a második témakört, mint az elsőt, hajlamosak vagyunk
megbocsátani Balassinak ezt a „csalást”, pláne ha ilyen szószerkezeteket
olvasunk, mint. „jószavú gyermekek”. Majd ismét visszakapcsol a nagy, kozmikus
tavaszhoz („mindenek”, „mind”), ahová őmaga is „megújulni” megtérhet. („Mind
menny, föld és vizek, ládd-ó, úgy tetszenek mintha megújulnának?”) Balassi
gondosan gyűjti az érveket, melyek majd az „igyunk, lakjunk, vigadjunk,
táncoljunk, távozzunk bánatunktul!” következtetése mellett foglalnak állást. (S
mindez a személyesség hangsúlyozott jelenlétében: a „ládd-é” kérdőszó
nyomatékos ismétlése feltételezi a hallgatóság meglétét.) Ez tehát az igazán
fontos, ez az előreutalásszerű jelzés arra vonatkozóan, hogy mire is irányul
tulajdonképpen a költői szándék. Puszta leírás, megjelenítés vagy súlyos
gondolati tartatommal operáló költemény megírására. A válasz egyértelmű.
3. Marullus versének több, mint egyharmadát Ámor ténykedése foglalja el. A
reneszánsz érzelem- és gondolatvilága magyarázhatja ennek az antik elemnek a
tudatos alkalmazását Balassi korának hű gyermeke, a konvencionális kellékek
használata rá nézve is kötelező, a motívum megjelenési terének terjedelmi
különbözősége a két versben mégis igen fontos részlet, mely a fent említett
költői szándék jobb érvényesülését teszi lehetővé. Nem hiányzanak ebből a
részből sem az igazán remek képék („feltörlötte haját”); maga a szakasz pedig
újabb érv a búfeledésre.
4-5-6. A nagy fordulat a vers tartalmi felépítésében a 4.
szakasszal, a következtetések levonásával kezdődik, melyek között
újabb érveket találni: „eléggé hordoztak heában az sok bút”, „ha Isten
jó urunk, ő mindennel jót tehet” (a feltételesség bizonyos fokig kétségbe vonja
az utóbbi érvnek a hatásosságát, de enélkül is meggyőzhette a társakat), „mert
ez napot Isten örvendetességre serkengeti föl nekünk”. S a versnek pontosan a
feléről van szó! A költő egzisztenciális, szerelmi, politikai, vallási
problémái magyarázhatják ezt a tartalmi egyeduralkodást, a hangulat, sötét
atmoszféra konstans jellegét a vers utolsó felében. Ha valaki vigasztalásra
szorult, akkor és ott, az mindenki előtt a költő lehetett. A nélkülözéseket
megszokhatta, hiszen hat éve pöröl, és már alig van valamije. A szerelem a
„búszerző szerelem” szószerkezetben kétségkívül mint lelki szükséglet jelenik
meg, elérhetetlen ideálként. (Itt már kialakulóban van szerelmi lírájának
sztereotip motívumkincse, állandó fegyvertára. Az imádott nő hasonlít az
ellenséghez, folyton gyötri, tehát bút szerez. Már itt felvillan Balassi
viszonyulása a szerelemhez, az, amit Szerb Antal intellektuális szenvedélynek
nevez.) Nőt épp eleget kaphatott (ahogy kapott is), a szerelem testisége nem
jelenthetett különösebb problémát költőnk számára, bizonyára lelkiekben volt
kielégítetlen.
A legkényesebb problémát minden bizonnyal az udvarral való szembenállása
jelentette, hiszen puszta létéről volt szó. Mégsem lehetett beszari alak,
hiszen alig egy év múlva az egyház és az udvar törvényeinek fittyet hányva
intézi el házassági és hozományszerzési problémáit. Hogy miért nem beszél világosan,
amikor hazájáról van szó? Félhetett a megtorlástól is, de talán inkább
sértődöttségéről van szó, amiért lemondtak katonai szolgálatairól. („Kiből azt
sem tudjuk hol és mely órában kiszólítnak bennünket”) és
ezért bízza a haza sorsát Istenre. (Persze csak rövid ideig tartó duzzogásról
van szó. Már csak azért is, mert Isten segítsége eléggé bizonytalan, még az sem
biztos, hogy egyáltalán „jó urunk”-e vagy sem.)
Ami viszont vallási problémáit illeti: – érdekből vagy sem, belső kényszerből
vagy sem – három év múlva katolizál. Vallásossága mindenesetre tipikusan
reneszánsz jelenség, hiszen tartalma nem a túlvilági, hanem a földi boldogság
elnyerésére irányul. Balassi már csak a „jó borokkal töltett aranyos
pohárok”-kal gondol. (Isten szeretetét nyilvánítja ki abban, hogy a napot
mindig „fölserkenti”, viszonozzuk szeretetét úgy, hogy örvendezünk ekkora
szeretet láttán.) És nyilván ajánlatosabb is volt a pogány isteneket a
keresztény Atyaistennel helyettesíteni. (Vö. „a pillanat, a faj, a miliő”.) Az
egyes szakaszok szerkesztése az (érv)-következmény-érv-(következmény) vonalát
követni. A költői kifejezések eszköztárából ebben a részben a jelzős
szószerkezeteket és a felsorolást használja nagy előszeretettel (például a 4.
szakasz végén öt állítmányt halmoz egyetlen mondatban).
7. A középkor névtelensége 1583-ban már túlzásba vitt rejtőzködés lenne, az
utolsó szakasz mégsem tartalmazza közvetlenül a szerzőre, helyre és időre
vonatkozó információkat. Balassi itt inkább a versszerzés körülményeit (így,
szó szerint!) tartja fontosnak elmondani. („Jó lovam mellett való füven
létemben”) és ezt a költői öntudat egy magasabb rendű formájában. Márpedig itt
a büszkeség, az öntömjénezés teljesen jogosult volna...
II. A Balassi-strófának nevezett versforma akkor (1583-ban) még kialakulatlan.
Maga a strófafelépítés a középkori Minnesong hármas tagozódására emlékeztet.
Ami egyedivé teszi, az magyaros üteme. Marullus szapphói versformába írta
költeményét, Balassi a széphistóriás énekek tizenkilences periódusát követi
(Euriolus és Lucretia) rendkívül szabadon: az ütemhatár ritkán esik egybe a
szóhatárral, sőt a sormetszetre sem ügyel. A rímek nagy része ragrím, de akad
elvétve tiszta rím is (bennünket/ tehet). Balassi az elemzett versben még csak
a hagyományokat alkalmazza, ami a vers „közöttes” jellegét bizonyítja, illetve
azt, hogy Balassi lírája még csak ezután teljesedik ki.
III. Közhely azt mondani, hogy Balassi életműve két alappillérre épül: a
reneszánsz világi és vallásos ideológiájára, humanizmusra és reformációra. Ez utóbbi
fogalmazta meg a lingua vulgaris használatának szükségességét, és azt
gyakorlatba is üttette. Mégis túlzás lenne kizárólag a reformáció javára írni
azt a tényt, hogy Balassival indul magas színvonalon (a világi líra területén)
a magyar nyelv művelése. Hiszen ott van például a középkor
végének Dantéja, akinek elméleti munkásságához nem kellett háttérnek és
ösztönzőnek semmiféle, más meglévő szellemi irányzat. Rimay is azon „fő tudós
emberek” közé sorolja mesterét, akik „az közönséges honjokbeli nyelveket is
mind színezték, s mind elevenítették”. Népies költőnek tehát sehogy sem
nevezhető Balassi, ahogy Thaly Kálmán tette Szerb Antal szerint Balassi a kor
műveltségének magaslati pontján álló művészetkedvelő főúr, „aki teljes
tudatossággal fordítja erejét arra a feladatra, hogy szép magyar szózatban
szólaltassa meg az akkori Európa lírai irányát”. Valószínűnek tartható továbbá,
hogy Balassi az általa beszélt nyelv legteherbíróbb szavait válogatta össze
verseinek megírásakor. Ezt természetesen csak egy összehasonlító elemzés tudná
meggyőzően bizonyítani, de ennek az eredménye is részben igazságtalan lenne
(nem lévén a XVI. század végén egységes, irodalmi nyelv). Ami igazán fontos (de
ami túlságosan szubjektív), az maga az élvezet, amit Balassi verse jelent, nem
utolsósorban zamatos nyelvének köszönhetően, a mai olvasó számára.
IV. A vers mind szerkezetében, mind nyelvhasználatában rendkívül áttekinthető.
A műgond, mellyel Balassi versét formálja, az egyszerűségében a
legnyilvánvalóbb, ami azonban nem jelenti a vers hatásfokának átminősítését. Az
egyszerűség, az áttetszőség, a homály kerülése (az 5. szakaszt leszámítva,
amelyben azonban a homályosság indokolt), a mondanivaló felszínen tartása
bizonyára összefügg a vers ének jellegével. Az érthetőség követelménye
kihathatott a vers megformálására, amennyiben Balassi a nyelv lehető
legközönségesebb elemeit kiválogatva egy tökéletesen magyar verset remekel
össze. Mondják, poeta doctus volt. Négyszáztizenegy év után
olvasva a verset, bárki meggyőződhet erről. Az érthetőség követelménye
magyarázhatja a költői kifejezőeszközök szegényességét is. A leírások,
felsorolások mellett a művészi jelzők a leggyakoribbak; akadnak igazi költői
vénára valló epithétonok is, mint például a „búszerző szerelem” paradoxont
sejtető jelzős szószerkezet. A meghökkentő szótársítások csak néhol lopnak be
némi disszonanciát ebbe a szinte végletekig egyszerűsített egyszerűségbe.
CONCLUSION. A Széllel tündökleni... kezdetű költemény után a Júlia- és
Coelia-versek, az Egy katonaének és az Adj már csendességet következnek. Nem
nehéz kitapintani az erővonalakat, melyeknek mentén a későbbi remekművek
helyezkednek el. A Széllel tündökleni… mindenképpen a „között”-et jelenti.
Félig-remekmű? Ez így nem jó. De nyugodtan nevezhető vég- és kiindulópontnak,
amely összegyűjti az addigi próbálkozásokat, illetve amelytől a
Balassi-remekműveket számítani lehet.
LŐVÉTEI LÁZÁR LÁSZLÓ
* A pozitivizmus műelemzési módszeréről van szó. Az elemzés kötelező
dolgozatnak készült, azért maradtak meg a francia elnevezések. A jobb megértést
elősegítendő, néhány tételt – szamárvezetőnek– idemásolok az előadások
anyagából: „1. Az irodalmi mű: dokumentum. 2. A dokumentumokat
kizárólag azért tanulmányozzuk, hogy megismerjük az embert.
(Hyppolite Taine) 3. Az embert három dolog határozza meg: a pillanat,
a faj, a miliő. 4. Az elemzést végző az alkotás keletkezési körülményeivel
kapcsolatba hozható adatok segítségével az író gondolatait, szándékát,
lelkiállapotát rekonstruálja.” (Orbán Gyöngyi: Irodalomelméleti előadások,
1993.)
** Szerb Antal: „A szerelem intellektuális szenvedély, amely a szép
személyen keresztül valami örök értékre, magára a szépségre, a szépség
hyperuranios, égen túli ideájára irányul. A szeretett lény mindig hideg,
távoli, kegyetlen ebben a világban, de ha nem is volna kegyetlen, a
szerelem akkor is reménytelen szerelem maradna, mert az idea elérhetetlen.”
Nemeskürty István ugyanerről: „a szerelemből fokozatosan
életfilozófia, mondhatni, életeszmény és cél válik.”