Vermesser Levente
Előhívni az árnyékot
A gyilkos ő, ki elkérte az arcom.
Most búcsút int, a tó partján megáll,
sírva figyel minden porszemet,
furcsa nyelven szól hozzá a halál.
Rám hasonlít: én is mindig öltem.
Csak ő szebben öl, nem ismer mértéket,
megtalálta végre önmaga nevét,
egy sötét szóval új világba téved.
És nem lehet már többé utolérni őt,
örökre eltűnik a véres jelekben,
nincs történés, ami megvádolná,
azt hiszem, nincs már idő sem.
Ő volt az utolsó ember,
és ő lesz az első isten.