Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1996. január, VII. évfolyam, 1. szám »


Aurel Dumitraşcu

Aurel Dumitraşcu
A jó év
Az év amikor meghalsz a jó év. Várták mások is
imádkoztak érte el akarták venni előled
de te simán előbb a szívébe jutottál. Határozottan
a nővel akartad eltölteni. Ez a jó év! Miközben
kibontotta a haját szétfoszló füstkarikákra.
Jó ruháid voltak sőt jó szokásaid ami a ruhákat
illeti – sorra mindegyikből válogattál. A városban
esőpermet zaja a halottaskocsikból. Már nem mentél ki
együtt mosolyogtatok a poharakban a vörösborral. Aztán
senki nem tett hozzá semmit. Egy vak kislány
trombitája szólt a falon.
A fülemülék
Te nem tudod hogy a filozófiai módszer tart
attól hogy aglaja nagymama leesik az ágyról?
van mozgásunk? van. van gondolkodásunk? van.
vannak fogalmaink? vannak.
a fenét – mondta a liftkezelő – a fülemülék
más szalonba vannak zárva.
 
Nem értek egyet egy amerikai költővel
A boldogságnak is voltak gyerekei. Néhányat közülük
iskolába is járatott tanulhattak egy keveset a rovásokról
az esőkről vagy egy apró csillag zenészeiről sorba
tudtak állítani két kavicsot az asztalon egy üres
tányér vagy egy borral teli pohár mellett melyben
egy halott törpe úszkált. Mert mások is jártak
neves iskolákba és végül az egész egy gödörbe
torkollt. Ibolyák petúniák kisebb ajándékok
melyeken reggeliztek az esték. Mulasztottam.
Legyenek vágyaid mondta a szépség sok vágyad.
És járj nyitott szemmel a cserepek között.
Az ember, egy füst a dombról
Sandburg azt mondta „a hegyi ember messzebb él”.
Azt írtad hogy nem tudod ki az a Sandburg
hogy valahányszor csak esik kék borok csíkozzák a
várost. Sírtál.
Én nem írtam többé neked arról a költőről
te nem maradtál a városban tovább.
Nem lehet másképp
Rám nézel és azt mondod: lefogytál megkeseredett vagy
mintha még hús sem lenne már ott rajtad.
Belenézel a papírjaimba: olvasol írsz de megkeseredett vagy
és mi a fenének hagyod azt a kutyát meghalni mindig a versben?
Megnézed az utolsó fényképeket: egy napon senki
sem fogja tudni ki ez a gondterhelt férfi.
Az ajtóból kiáltod: meghalsz egy napon meghalnak az
asszonyok is. Igen, mondom, ez nem lehet másképp.
JÁNK KÁROLY fordításai


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék