Nagy Attila
Csillag, ha forma
Alig-síráson hártya az éj
Istenem, egy csillag ha volna
Futkorászik a lélek-egér
Világkabát?! – lecsüng a gombja
Zizeg az eresz, ferde eső
Kaszálja el az álmot bennem
Tektonikus-ó, roppant tető
Zuhanna – s mintha újra selymen
Lehűl heve a Gyűlöletnek –
Miféle csoda ez már megint:
Azok, kik rendre megöletnek
Apostoloknak rendje szerint
Jönnek, éjszaka – pálmaággal...
Megbékélten, villodzó vállal
Már csak belülről várom a jót
S remélek igaz kinti valót
A jó közérzet terheit –
Istenem, egy csillag ha forma
Fellobbantja-e verseink (?)
 
Kisfiam...
Ajkamon templom-padsorok
Lelkem közöttük elbolyong
Isten túrja be ujjait
Uvulát rángat s fújja itt
Zsoltárokból a habos port –
Ajkamon minden leomolt
Leszakadt szemem boltja, ég!
(Fiamban mégsem én valék)
Barbitursav-nappalom
Félhülyéknek rongyhalom
S nem út bizony a visszaút
Püffedt kis arc, mi visszahullt –
Túlérett emlőn csak zizegj
Te kurva élet – fújj, sziszegj
Ajkamon bezárt templomod
Kinyitni, Isten, te fogod?
Botladozva mögöttem jársz
Vigasz az, hogy vigaszra vársz?!
Puffan a szív a foltokon
És minden fény már hó-rokon
 
In memoriam Baka István (is)
Bőszárnyaiddal csak kalimpálj
Hülyék angyala – a glóriák
Műtött anusok alatt puhulnak
S az olcsó-import krepp-orgiák
Lecsavarják bennünk a lelket –
Takarékon a szentjánosbogár
Bárki bármikor szájbaverhet
A nyálunk fröccsenő méregfonál
Eszelős ajkunkon újszülött-ujj –
Robban a gomba pöttyös feje
Bőrszárnyaiddal csak csapkodj vadul
Angyal! feketék hófehér szemete