Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1996. december, VII. évfolyam, 12. szám »


Jánosházy György

Jánosházy György
KÖNYV – VAGY TÉVÉ?
Régi, még régibb és újabb gondolkodók, írók, tudósok számtalan bölcs mondást hagytak ránk a könyvről, az olvasás fontosságáról és hasznáról; egész köteteket is, mint az a középkori Philobiblon, amelynek magyar fordításával negyed századdal ezelőtt ajándékozott meg bennünket Bodor András és a még virágkorát élő Kriterion Kiadó, a Könyv Nemzetközi Évének tiszteletére.
Mert ez is volt már – és bizony, nem ártana legalább tízévenként megismételni. Talán nem is csak a könyv jelentősége, dicsőséges múltja iránti tiszteletet fejezte ki az UNESCO kezdeményezése, hanem egyben a jövőjét illető kétségeket, aggodalmat is. Amióta a vörös kultúrpolitika törvényerejű konvenciókkal és központilag irányított intézményekkel körülbástyázott világából a „szabadpiacba” pottyantunk, periférikus balkáni tájainkon is egyre nyomasztóbban érezzük azt a válságot, amely a könyvet történelmi pályafutásának delén – paradox módon: a mindenfajta nyomtatványok soha nem látott áradatának közepette – fenyegeti. Érezzük ezt a valaha szinte nevetségesen olcsón vesztegetett könyv árának látványos felfutásában, csillagászati magasságokba szökkenésében, de a könyvesboltok kínálatának összetételéiben, a kiadói termés összképének szembeötlő átalakulásában is.
Gyakran megfordul a fejemben: vajon, ha induló fiatalként most kellene egy kedvemre való könyvtárat összegyűjteni, sikerülhetne-e? Aligha – még ha meg is lennének hozzá a szükséges millióim. Tyúk volt előbb, vagy tojás: hatás és visszahatás boszorkánykörében gyors meggazdagodásra összetákolt kiadók korlátlan felelőtlenségű mohósága adta-e könyvásárlóknak az indító lökést a sekélyes olvasmányok, ízlésficamok és hamis szenzációk felé, vagy a „fogyasztói” igények romlása alakította a kiadói terveket? Gondolom, vannak – ha nem is minálunk, ahol a vörös évtizedek sikeresen sorvasztották ezt a szakmát, de valahol a művelt világban – szociológusok, akik tudományos módszerekkel vizsgálják ezt a kérdést. Ám bármit süssenek is ki, annyi bizonyos: nem véletlen, hogy ez, a jelenség időben egybeesik a tévé világuralmának kibontakozásával.
A Nyugat kormányai és társadalmai mostanában kezdenek (végre) küzdelembe bocsátkozni a tévé-kultusz – még mindig csak – egyes következményeivel. Mi, akik előtt parabolaantennák és kábelhálózatok csak néhány esztendeje nyitották meg a nagyvilág, a műholdak műsorait, még nem jutottunk el idáig, noha mindinkább érezhetjük ezeket a következményeket. Mert a tévé, ez az önmagában nagyszerű találmány, sok tekintetben csapássá vált az ezredvégi emberiség számára: az agymosás, a szellemi manipuláció eszköze lelkiismeretlen médiacápák – vagy lelkiismeretlen kormányok – kezében.
A tévé, amely elé a nappal és az éjszaka bármely pillanatában leülhetünk, hogy papucsban, háziköntösben, füstöt fújva, valamit rágcsálva-hörpölgetve nézzükhallgassuk, agyunk, figyelmünk különösebb megfeszítése nélkül, olyan kényelmet kínál, amellyel kulturális értékek egyetlen igazi hordozója sem versenyezhet. Nemcsak a színháztól vonja el potenciális közönségének jó részét, mint azelőtt a film, hanem a könyvtől, hangversenytől, múzeumtól... és mozitól, sőt sportmérkőzésektől is, hiszen azokat is nézhetjük karosszékben, ingben-gatyában.
Különösen veszedelmes csábítást jelent ez a testi-szellemi kényelem az iskolás korú ifjúság számára, nemcsak azáltal, hogy a rablás, gyilkolás, zsarolás, nemi erőszak, kábítószerezés, zabolátlan élet változatos példáival „kedveskedik”, de azzal is, hogy leköti idejét és érdeklődését, elvonja iskolai feladataitól, az olvasástól, művelődéstől. Sok szülő – mert nem ér rá saját elfoglaltsága mellett ezzel is törődni, vagy egyszerűen kényelmes konformizmusból – zokszó nélkül elfogadja ezt, legtöbbször még mentséget is talál rá: a tévéből is sokat lehet tanulni.
Ami nyilvánvaló önáltatás.
A tévé hasznos kiegészítője lehet az iskolai vagy egyéb tanulmányoknak: bizonyos tudományágakban (amilyen például a földrajz, történelem, természettudomány) a könyvből szerzett ismereteket értékes szemléltető példákkal gazdagíthatja, teheti konkrétabbá – de semmiképpen sem pótolhatja azokat: ő maga alkalmatlan átfogó, rendszeres ismeretek közvetítésére. Mert nem rendelkezik a könyv egészen másfajta „kényelmével”: bármikor felüthetjük bármelyik lapját, hogy újraolvassuk (Repetitio est mater studiorum), közben meg-megállhatunk, elgondolkozhatunk egy-egy megállapításán, vagy visszalapozhatunk, hogy összefüggéseket keressünk egyes részletek között, mélyen, tartósan magunkévá tegyük a mű tartalmát.
A vizuális oktatás mindig a szurrogátum szerepét töltötte be. Az ó- vagy újtestamentumi történetet megjelenítő kép a középkorban is az írástudatlan „szegények bibliája” volt – s ha ennél többre sikeredett, csak a festő tehetségének köszönhette. Remek alkotások születtek ebben a témakörben, amelyek táplálhatják a vallásos érzést, élményt jelenthetnek még a hitetlen számára is – de a legkiválóbb sem pótolhatja a biblia olvasását.
Rendszerezett tudást, műveltséget – a hagyományos kultúrák neveltjének eszményét – csak könyvből szerezhetünk. „Sokat kell az embernek olvasni, hogy megtudja, milyen keveset tud” – buzdít Lao-ce annak a kötetnek az első oldalán, amelyet ugyancsak a Könyv Nemzetközi Évének alkalmából állított volt össze Mészáros József, minden idők íróinak, tudósainak gondolataiból. Nem tudom, hol bukkant erre a mondatra, jómagam hiába kerestem a Tao Te kingben de mindegy: mindenképpen mélységesen igaz. Ám – hadd tegyem hozzá mindjárt – tudásunk korlátainak ezen az úton való felismerése nem csüggedésre, lemondó legyintésre hangolja az embert, éppen ellenkezőleg: inkább felvillanyozza, további olvasásra, műveltsége hézagainak kitöltésére ösztönzi.
„Őrizkedj attól, akinek csak egy könyve van” – olvassuk Aquinói Szent Tamás intését ugyanebben a kötetben. Igen: veszedelmes fajzat ez, ebből lesznek a fanatikusok, könyv – és eretnekégetők, fundamentalisták... és újvilági szakbarbárok. Sok bölcs vallja: még a rossz könyv sem egészen haszontalan az értelmes ember számára: ellenkezésre, vitára sarkallja. És az olvasás egyik legfontosabb feladata: megtanít saját fejünkkel gondolkozni. A jó könyv ráadásul gyarapítja kifejezőkészségünket, nyelvi fantáziánkat, szókincsünket, stílusunkat.
A tévéről, sokéves tapasztalat szerint, egyiket sem lehet elmondani.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék