Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 2001. április, XII. évfolyam, 4. szám »




Simonfy József

könyv és írás
arcom miféle
könyv
kinyitni nem lehet
csak a halál nyitja meg
arcomon az írást
ki fejti meg
kik írtak rá
hogy megfejthetetlenek

de ami
agyonhajszolt testemet
nem hagyhatom
az éjszakában
beköltözne a remeterák
vagy mint csomóba hányt
krumplit az éhezők
széthurcolnák
de ami a legszörnyűbb
a gyilkos belém földelné
el az áldozatát

nyakamban hordom
fekve állok
mint
egy kép a falon
feszítem hátamat
a földnek
nem mozdulhatok
szemközt
velem
az ég
satu
közt úgy
alszom
egyik lapja
a nappal
másik az éjszaka
életem nyakamban
hordom
ólomdobozban
ne gyilkoljon
senkit
szomorúsága
voltam én is
boldog
valamikor
aranytallérjait az ifjú
király szórtam
a kökényt kétmarékkal

nem látod
a pók
felakasztotta
magát
saját énje
kötelén
szárad
így pusztulok
én is
befelé
csüngő
kötelem
nem látod

a nyár székében
a nyár székében
ülök a kertben
madaraim baglyok denevérek
kutyám a giliszta
lábamnál liheg
gyümölcsöm a som
a vackor a kökény
virágaim bürök bodza
keserűlapu
életem bepréselve
a még zöld levélbe
milyen könnyen szalad
vele a szél

el nem élvez
hogy
szomorúságom
soha el
nem élvez
csak gyűl mint
galambszar
s korom a kéményben
félelmem csörömpöl
riadtan ébredek
ágyamon az éjszaka
rühes nyüves bőre –
a hold tisztára
csiszolt asztalán
arcom sírkő
mered rám

ebihal
a békaporonty
kopoltyújába kapaszkodva
emelkedik ki a vízből
mint egy nimfa
mint egy vízitündér
vagy mint a szépséges
aphrodité
pipára gyújtana
ha volna addig se unatkozna
míg lábai kinőnek
eső után virágrongyok
ráereszkedik a dália
széles levelére
s mint aki újjászületett
iszonyatosan brekeg

ahogy a vonat
negyven és ötven között
vonszolom magamat
ahogy a vonat
teljesen lelassulva
a javítás alatt
álló útszakaszon
s mint a kifeszített
fagyos drótkötél
szaggatnám magamat szét
csöndem mint a magasfeszültségű
áramvezeték ha beleröpül
szörnyethal a madár
kedvesem nevét
kinövi a fa
úgy nő ki engem is
az idő

úton
a múlt tükre
szétrohadt kezében
a történéseknek
háttal áll –
úton vagy
mondták
honnan indultam
elfelejtettem
hova tartok
nem emlékszem már
bepréselődök vackomba
a hajnal lövelli
be magát
a kulcslyukon
éles
mint a hegesztőpisztoly
fénye
fölszeletel


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék