Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 2001. április, XII. évfolyam, 4. szám »




DELEATUR
Hajnali csendélet

Honnan kezdjem? Jobbról vagy balról? Bal felől a szívem, de jobb kézzel írom a betűket...
Szóval balkézt van a büszke, kitudjamilyenfából készült menasági sótartó, kemény filctollaimmal. Ébenfanéger levélbontó késem melengeti őket időtlen, mindentudó nézésével.
Jobb oldalt néhai libazsíros tégely. Kokárdásan is kissé idegen jószág, hisz Csíkban csak kevés liba volt, s azok is mind absztinensek, egészséges májúak. A néhai libazsír melegségét most ceruzáim pótolják. Kedvenceim ezek a jó illatú jószágok. Kínai és német és román is akad köztük, testvéries ölelkezésükben csak azért nem ragadtatják el magukat, mert közéjük van szúrva – igaz csak fanyelű“ szigorú acélpengéjű levélkésem, amivel a kellemetlen híradásokat szoktam felbontani.
A ceruzák alatt a radír, enyészetük figyelmeztetője.
Középen az örök életet hordozó emberke, fűszerillatú Szent Antal ölében. Agyamat vigyázzák, kezemet fogják. Mindig. Most is, mikor e sorokat írom. Védőszentem lábánál táltos paripa áll, bronz perzsa lovacska, hogy ha unatkozna a Gyermek, legyen mire felpattannia, s elvágtasson az Óperenciástenger partjára.
A fekete márványlapon karórám hideg, ezüstös teste az időt méri. Megmaradt földi perceimet. Lapos, karcsú testében világritmus lüktet, arra emlékeztetve, hogy egyszer meghalok.
De addig is asztalom szegletén, kis ezüstszelencében erős kámforcukorkát tartok, hogy sokáig ébren maradhassak, hogy ha netán távoli szeretőm betoppanna, friss csókkal köszönthessem a pacsirtaszavú hajnalban.

HAJDÚ FARKAS-ZOLTÁN


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék