Gömöri György

Nosztalgiáda
Kosztolányi és Márai emlékének
„Az ember felnő s ásít.”
Egyik nap, mint másik.
Hol van az a borzongás,
az édes, fájó zsongás,
amivel minden élményt
valamikor megéltél?
Szemed, ha összevillant
egy lányéval, s e pillantásban összeértek
vad vágyak és remények.
Hol a cseresznye íze,
őszibarack zamatja,
s a szőlőskertek dísze:
a muskotály, a saszla?
Oly sokat megkívántam,
s néha meg is szerettem,
szerelmet és gyümölcsöt,
tudom, sietve szedtem.
Mintha csak gyorsvonatból
az elfutó vidéket úgy nézem most a múltat.
Pereg a teljes élet.

Egy utazás summája
Semmi sem marad a régiben,
S nem újul meg az újban.
Visszatérnek a régiek
Egy-egy mozdulatukban,
Vagy mosolyukban. Vagyis az,
Mi éltetett a múltban.
De a régire nem hajaz,
Mi a városból megmaradt –
Tündöklő üvegpaloták
Nyúlnak magasba, tornyukon
Vad reklámok ragyognak.
Felidézted a régit, és
Benne jártál az újban,
Már mindkettőben hontalan –
Csitulj hát otthonodban.

Varsó – Cambridge, 2001.