Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 2002. április, XIII. évfolyam, 4. szám »




Orbán János Dénes: Vajda Albert csütörtököt mond

(Jelenkor, 2000. 120 oldal, 1200 Ft)
Orbán János Dénes pedig olyan író, akire már első novelláskötetekor érdemes figyelnünk. Ez a könyv sokszínű, eredeti, ambiciózus és nagyon tudatos prózaírót mutat meg, olyan prózaírót, akit egyébként költőként már ismerhetünk. Gyors egymásutánban három verseskötete jelent meg Kolozsváron 1995 óta, majd ezeket követte idén a negyedik verseskönyv, a Párbaj a Grand Hotelben, amely az első három könyv anyagát tartalmazza. Kivételes költői indulás volt az övé, mindenki odafigyelt rá. De ki gondolta volna, hogy prózaíróként is ilyen tehetséges? Tavaly októberben egyszerre két figyelemre méltó novella jelent meg a tollából, az egyik A zákhányos csuda volt a Jelenkorban, a másik A név és az álnév a 2000-ben. Mindkettő benne is lehetne akár a Körképben. Mindkettő benne is van viszont most a kötetben, tíz másikkal együtt. Az élen álló Borges-mottó nem véletlen, a szerző valóban sokat tanult az argentin mestertől, leginkább észjárásbeli csavarosságot meg mesterségbeli kísérletezgetést és relativizmust. Bár például biztosan hatott rá a Bodor Ádám-féle prózavilág is, nem az az írói célja most, hogy egy beszédmódot kidolgozzon a maga számára, hanem inkább azzal próbálkozik indulásképpen, mit próbálkozik, szinte azzal dicsekszik és kérkedik, mennyi mindent tud ő, ha akar. És tényleg tud. Van itt székely nyelvjárásban előadott (lám, a rejtélyes Jeles-párhuzam!), posztmodern zárlattal ellátott transzszilván népi történet (A zákhányos csuda), kiváló Csáth Gézaparódia (A nagy P), Carver modorában megírt minimalista szöveg, melynek alcímeként ott is szerepel a kamaszos hevületű öntudatos ajánlás: A minimalistáknak (Napszerű), aztán a második ciklusban több szöveg, melyek a borgesi lecke megemésztéséről tanúskodnak, s a befejező novella, a Nagycsütörtök, amely Bodor és Csiki László nyomdokain halad. Borges nyomán fiktív világkönyvtárbeli kalandozás tanúi is lehetünk, Arisztotelésztől Kafkán át Jókaiig. Az egyik szöveg – a borgesi észjárás magyar anyagra alkalmazásaként – nem más, mint egy merész esszéisztikus eszmefuttatás novellaként eladva, Makkai Sándor Ördögszekér című 1925-ben (valóban) megjelent regényéről. Jó prózaírói indulás ez a kötet, egyedül az alcímét érzem modorosnak (próz), és a mottóbeli mondatba lehetne még belekötni, mely Borgesnél, ha tényleg ott van, nyilván máshogy értelmeződik, mint egy induló írónál, de azért nem kifejezetten rossz mondat. Így szól: „Ezeket a gondolatokat olyan sutának találtam, kifejtésüket pedig olyan üresnek és dagályosnak, hogy rögtön úgy éreztem, valami közük van az irodalomhoz.”
2000. 6. 9.

KÁROLYI CSABA


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék