Ferenczes István
Bözödi György sírjánál

Bözödi György úr te drága
mennyekbe rebbenő árva
elnémult kicsi madárka
sirat a székely és bánja
mint aki örökkön bánta
s kővé vált könnyekbe zárta
hogy a semmi s a hiába
bujtotta földig gyalázva
egyrímű vers lett hazája
sohasem támadt csak várta
kapuját sarkig kitárta
hogy jön a csodák csodája
vagy bár az isten arcára
csorduló halvány sugárka
hűs hó hull a pusztulásra
lázaknak világ világa
szál virág bár kalapjába
vagy te lépsz szavára várva
legalább te udvarára
hol a szél sír megalázva
s üres a megváltó jászla