Markó Béla
Belőlem sem nő semmi más
Öntudatlan gyümölcsben virraszt a mag,
alvó édességben virraszt a keserűség,
mennyi édes álom körülöttem,
milyen keserű vagyok
a mézzel bekent sötétben,
magamba zártam az összegyűrt szirmokat,
s lengek egy soha nem látott ágon,
hullásomat várom,
zeng, zúg, zakatol Isten gépezete,
keringenek még,
de már sűrűsödnek a nedvek,
működnek még,
de már nyikorognak a szélben az erdők,
egy-egy fáról leroskad a lomb,
egy-egy alkatrész eltörik,
igyekszem feljegyezni minden arcot,
agyamba vésni minden utcát,
apróra összehajtogatni minden várost,
amerre jártam,
próbálom megőrizni testedet,
hogy majd felsarjadjon a fényre minden,
de belőlem sem nő semmi más,
csak fű
s virág.
Marosvásárhely, 1990. szeptember 7.