Kedvenc képemről írok, a Nappali ház 1994/3. számában lapul meghökkentően öntörvényűen és egyszerűen szkizoanalízis és nomadológia között.

Azonos azzal, amit mond magáról, sült kép hatvanöt pötty hűlt helyévei. Ez így a kezdet kezdetén gyanakvásra, vagy ha nem vagyunk gyanakvó természetűek, hát csodálkozásra késztet, hiszen megszoktuk, hogy semmi sem azonos önmagával, mindig minden valami mást is jelent. Vagy ha mégis azonos lenne, az annál rosszabb, hiszen maradunk azzal a kényelmetlen érzéssel, hogy műértő- és értelmezőmunkánkba valahol ismét hiba csúszott, elégtelen az eredmény, nem vettük észre a ,,műbe rejtett üzenetet”. Vagy a művészi üzenet éppen az volt. hogy a művész, nem üzent semmit, hagyjuk már végre békén őt is, meg persze magunkat is.

Ha ránézek a képre, ha egyáltalán annak nevezhető a nagy kétfülű tepsi, de talán egy lapra simítva, három dimenziójából kettővel megelégedve mégiscsak nevezhetjük „képnek”. Szóval ha ránézek, különös esztétikai élményben van részem, nevezzük ezt noninterpretációnak. Nem értelmezem, nem látok bele semmiféle „üzenetet”, „mondanivalót”. Következetesen ellenállok annak a kísértésnek is. hogy képzettársításaim mentén elbarangoljak, mondjuk*, a karácsonyi tésztasütéshez, a pöttyöktől a katicabogárig vagy esetleg a hiányábrázolás művészettörténeti jelentőségéig. Nekem ez a kép semmivel sem jelent többet (de kevesebbet sem) önmagánál, sült kép hatvanöt pötty hűlt helyével. Kézzelfogható valóság (a kiállításon még inkább az lehetett), és kézen fogható bizonyosság, ahogy teljes bizonytalanság a mandala mibenléte. A kettő mégis összefügg valahol, volt egy kiállítás Eperjesi Ágnes–Várnagy Tibor Sült kepék és mandalák. A mandaláról

azóta sem tudtam meg semmi bizonyosat, pedig nem csak a Nappali házban keresgéltem. Nem kizárt, hogy éppen ez a jelentése. viszont kiderült az, hogy a Nappali ház írásai és illusztrációi között általában semmi kapcsolat nincs, Egy lap írásai mindig összefüggnek, egyforma fekete betűk, azonos méretű fehér papírlapokon... A képek külön világot alkotnak maguknak. Ha éppen úgy akarja, az olvasó szövegillusztrációként is nézheti őket de valójában függetlenek az írásoktól, néha egymástól is. Címükben is külön világ alakul. Átvilágítás és Négy fázis, Rögzített dobások, Munkaruha, Sült képek és mandalák. DrótDauer, Fekete-erdei rekviem. Magvas kép. Con spirito. (E két utóbbi cím, de minősítés is lehetne.) E címek mentén érdemes elbámészkodni, hogyan épülnek fel üvegből, celofánból, drótból, magokból „hűlt helyekből”, és még ki tudja, miből, kis, különbejáratú világok, és hogyan tűnnek el minden új lapozáskor.

Ritka az olyan kép. amelynél teljes az önazonosság, ahol a megnevezés teljesen fedné a tárgyat. A Sült kép 65 pötty hűlt helyével ilyen, a „hűlt hely” itt nem jelképes kifejezés, hanem valóban hűlt hely, ahogy a hatvanöt pötty is valóság, meg lehet számolni őket valóban hatvanöt pötty van. Minden porcikájában. formájában, anyagában annyira szembeszökően nem művészet, hogy kénytelenek vagyunk műalkotásként viszonyulni hozzá. Most. hogy már percek (Ma nyitva áll a lap ezen az oldalon, lassan mégsem azonos ez a kép a saját nevével, már nincs meg a hatvanöt pötty, néhány elhalványodott, eltűnőben van. Talán attól, hogy túl sokáig nézegettem őket, és elfeledkezve magamról, interpretálni kezdtem a hatvanöt pötty hűlt helyét a nagybetűs Művészetben.

VALLASEK JÚLIA