Farkas Wellmann Éva

Pont, ami még nem
Most, hogy már nem ejt szándékod utadba
Lehetnék az, akinek véltél hinni
Vagy, kinek surmó bűnére mutatva
Álarcosbálnak tűnik mind a kinti
Alakítás.
Lényeg az, hogy nehéz a táska.
Tegnap s tegnapelőtt nem fértem géphez.
Mióta ismersz (én nem)
Most már ennyi minden
Ez volna hát a háromévi nem-tapasztalás?
Szükség, mely fájt, hogy most is szinte éget
„Magam mellett kell tudnom végre téged”
Olyan mindegy, hogy rendezed, hogy álljon
Elméleted e biztos ingoványon.
Mint munkatáborban kökénycsík a szájon.
Mindegy, mint az, hogy mikor abbahagyni
Esetleges, hogy elvéreztél vagy mi;
Találomra, mint szabad versben ritmus
S hogy mire megy ki végül e mazochizmus
Ebből sok minden nem lesz, ennyit írtál.
Ennyit már szinte tudhattunk volna régen.
S pont, ami még nem, ez kellett volna nékem
(Három telefonhívás, miközben verset írtam)
Gondold csak végig, mennyi időnk bánja
S mi más. Egyéb.
S miért, hogy éppen ekképp
Fulladjon be, ha minden úton elment?
Igaz ugyan, ha így, ne meneküljön.
Lehet, hogy gépünk útja erre lejtett.
Hiszen gyakran elég egy égve felejtett
Rövidfény is akár, hogy lemerüljön.