Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2001. október, XII. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 


Géczi János

Káosz
Valakinek kellett a föld
és elgondolta a vizet Majd
a lélekszemű madarat amely a levegőnek
fölkínálta a kiterjedést Idővel összegyűlt
az amit a bölcselet – utóbb –
ekére orsóra parittyára osztott
s odasorolta a férfihoz nőhöz gyerekhez
Nagy köpenyű mitológiák járták
a zöldellő mezőt a kenderrostok fakó térképét
feszítették az ágvillán a gumit
fürge járású népdalok
követték s feledkeztek meg róluk
Mint árnyék a napsütésben
összeállt s a kozmosz
hol épületnek hol hagyománynak hol
több szólamú szövegek
haramiák járta vadonának vélte magát
Volt aki látta az egybegyűlt erőt
és az istenekről beszélt
volt aki az érett elemekre gondolt s másról
volt ki – mint egy álarcra – önmagára
saját folyosójára kerített kertjére és lombos fájára:
mint a gyilkosok
Én arra a visszhangra
amely hol Vergilius hol Villon hol Schiller hangján
a végső lehetőségről – szorongató találkozásról – suttog
Amikor a 2 elapad s 1 lesz

A szörny
Én aki éjfélkor remélt testet találni
ábrából ábrára vándoroltam Dürertől Pietro Longhiig
Olyan jelkép lettem – a testté a világé:
mindenkor szertehull –
amelyet bárki maga mellé fektetett az ágyba
hogy – szeretkezés után
a lélekkel a test – összealudjon az idővel
egymással azonosak legyenek
Éjfél után néhány percig bőven jutott idő
az Indiákról átvonszolni az aranyat
csipcsup halhatatlan dolgokat
s bőlevű fügét – a valódi emlék ellenszerét – zabálni
Ismertem a vörös átjáratokat
a titkok és a földrészek között
ahol mindenkor zúg és szitkokat szór a szél
A rettenet – hűvös ólomszem – nem az
hogy annyiféle voltam
nem hogy vélem
– a múltjába bugyolálva – szétoszlik a tűrhetetlen világ
s amikor rámutattam a tengerre – szürke – és volt nincs
a földre léptem – nehéz – és visszahulltam a gondolatba
Egyszer láttam egy vízparti fát
duplaként mint kártya lapján a vadász
(duplán mint kártya lapján a vadászt)
fűz lehetett éger vagy fehér nyír – mindegy –
a képével volt teljes
Nekem nem maradt idő lenni

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék