LĂĄtĂł -
szĂŠpirodalmi folyĂłirat
Ăśsszes lapszĂĄm » 2001. oktĂłber, XII. ĂŠvfolyam, 10. szĂĄm »
Podmaniczky SzilĂĄrd
âNem tudja a jobb kĂŠz, mit akar Freud.â
âNem tudja a balkĂŠz, mit akar Jung.â
Az elrendelĹben
â HĂĄt azt kĂŠpzeljĂŠk el, hogy ĂŠn ezt az embert mĂŠg csak nem is ismertem.
Pedig azt mondjĂĄk, mĂĄr vagy tĂz ĂŠve itt lakik, ebben a hĂĄzban, ahol ĂŠn is. TĂz
ĂŠve, ĂŠs mĂŠg csak nem is lĂĄttam. De hĂĄt hogy lĂĄttam volna, mikor mindig rĂŠszeg.
RĂŠszeg ĂŠs taxizik. Ăn ugyan be nem ĂźlnĂŠk a taxijĂĄba, fene, aki megeszi, hogy
aztĂĄn mindjĂĄrt a mĂĄsodik kanyarban nekihajtson valami jelzĹtĂĄblĂĄnak. Azt se
tudom, hogy lehet Ăgy vezetni. Ăs lehet, hogy mĂŠg ma sem ismernĂŠm, ha nem csĂśnget
be valaki. Persze, csak jĂł szĂĄndĂŠkbĂłl. Kinyitottam az ajtĂłt, ĂŠs ott fekĂźdt a
kĂźszĂśbĂśmĂśn. Nem bĂrt tovĂĄbb menni. Mint egy kis kutya. FĂŠlig magĂĄra hajtotta
a lĂĄbtĂśrlĹt. Nem normĂĄlis az ilyen. Lefekszik a kĂźszĂśbĂśmre. MĂŠg meg is ijedhettem
volna. Azt mesĂŠli a tĂśbbi lakĂł, hogy amikor kiszĂĄll a kocsijĂĄbĂłl, nĂŠgykĂŠzlĂĄb
megy tovĂĄbb. NĂŠgykĂŠzlĂĄb nyitja ki a lĂŠpcsĹhĂĄzajtĂłt, ĂŠs nĂŠgykĂŠzlĂĄb megy fĂśl a
lĂŠpcsĹn. A szerencsĂŠtlen. Pedig van lift. Lehet, hogy oda nem tud bemenni nĂŠgykĂŠzlĂĄb,
nincs mĂĄr annyi ereje, hogy kinyissa a liftajtĂłt. De annyi azĂŠrt van, hogy fĂślmĂĄsszon
a hetedikre. Nem tudom, mennyi idĹ alatt ĂŠrhet fĂśl, de szerintem hajnalig biztosan
eltart. Ha egyĂĄltalĂĄn fĂślĂŠr. Nem Ăşgy, mint most, hogy ott elaludt a lĂĄbtĂśrlĹmĂśn.
Ha ugatott volna, biztosra veszem, hogy kutya. Pedig milyen koszos az a lĂĄbtĂśrlĹ.
MostanĂĄban nem tartok valami nagy rendet, de azĂŠrt ivĂĄsra soha nem adnĂĄm a fejem.
Micsoda marhasĂĄg! Ki lĂĄtott mĂĄr ilyet? EgyĂĄltalĂĄn nem ĂŠrtem, hogy mi oka lehet
egy rendes taxisnak ennyit inni. FĂşj, dĹlt belĹle a szeszszag. MĂŠg jĂł, hogy
nem erĹszakos tĂpus. Ugyan hogy vĂŠdenĂŠm meg magam egy rĂŠszeg taxissal szemben?
Verte volna a fejem a vastag brifkĂłjĂĄval talĂĄn? Ha egyĂĄltalĂĄn el nem hagyta
mĂĄszĂĄs kĂśzben. JĂłl jĂĄrhatott, aki megtalĂĄlta a brifkĂłt. Tele pĂŠnzzel, micsoda
mĂĄzli. MĂĄr ha mĂĄzli az ilyen. Meg ha volt egyĂĄltalĂĄn pĂŠnze. Lehet, hogy lement
a taxijĂĄba reggel, ĂŠs ott ivott egĂŠsz ĂĄllĂł nap, mintha dolgozna, aztĂĄn este
meg kijĂśtt. BĂĄr nem tudom. Ăn nem szĂvesen ĂĄllĂtok semmit, nem vagyok a magam
bajkeverĹje. De azĂŠrt ez mĂŠgiscsak sok. Ăs ha meghal nekem ott a lĂĄbtĂśrlĹn?
MĂĄr kĂŠsz is a tragĂŠdia. Ahogy reggel csĂśngettek, mindjĂĄrt nem jĂłt sejtettem.
KĂŠrdeztem is magamban, ki csĂśngethet ilyenkor. Ilyenkor senki nem csĂśnget, hozzĂĄm
nem. KinĂŠztem a nagyĂtĂłn, senki nem ĂĄllt ott. El is gondolkoztam, hogy kinyissam-e
vagy se. Annyi mindent hall az ember. BecsĂśngetnek, aztĂĄn kiraboljĂĄk az embert.
Az az igazsĂĄg, hogy nagyon fĂŠlek egyedĂźl, bĂĄrmikor kirabolhatnak, mĂŠg vĂŠdekezni
se tudnĂŠk. A lĂĄnyom mindig azzal nyugtat, hogy ugyan, mama, mit is vinnĂŠnek
el tĹled, talĂĄn a beĂŠpĂtett fĂźrdĹkĂĄdat? AkĂĄr azt is, bĂĄrmit elvisznek, nagyon
kĂśnnyen. Ăszre se veszi az ember, ĂŠs mĂĄr nincs is semmije. Ă, csak azt ne ĂŠrjem
meg, hogy megint ne legyen semmim, akkor inkĂĄbb Ăźssenek agyon a tĂŠvĂŠvel. SzĂłval,
nem volt semmi jĂł ĂŠrzĂŠsem, mikor kinyitottam az ajtĂłt, ĂŠs be is igazolĂłdott.
Ăn mindig mindent jĂł elĹre megĂŠrzek. De hĂĄt ki gondol arra, hogy ĂŠpp egy taxis
fekszik az ajtaja elĹtt. BĂĄrmi mĂĄs rosszra gondoltam volna, de erre igazĂĄn nem.
Nem is csoda. Ugye, mondtam mĂĄr, ĂŠn nem ismertem ezt a taxist, fogalmam se volt,
hogy hol lakik. ElĹszĂśr mĂŠg csak azt se, hogy a hĂĄzban. Amikor kinyitottam az
ajtĂłt, Ăşgy ĂŠreztem, sikĂtanom kell, mĂĄr nyitottam is a szĂĄmat, de valahogy nem
jĂśtt ki hang a torkomon. Nem sikĂtottam. Most mĂĄr lĂĄtom, jobb is. MĂŠgse akkora
tragĂŠdia, ha egy taxis rĂŠszegen hever a lĂĄbtĂśrlĹn, ĂŠs igazĂĄn elĹszĂśr mĂŠg nem
tudtam felmĂŠrni, ĂŠs ezĂŠrt mondom utĂłbb, hogy jobb, hogy nem sikĂtottam, mert
nem ĂĄllt volna egyenĂŠrtĂŠkben a rĂŠszegsĂŠggel, ami, ugye nem akkora tragĂŠdia,
mintha meghalt volna ott nekem. De hĂĄt ezt nem lehetett akkor mĂŠg tudni, inkĂĄbb
csak megĂŠrzĂŠs volt, hogy ne sikĂtsak, ĂŠs jĂłl ĂŠreztem, jĂłl tettem, most mĂĄr vilĂĄgosan
lĂĄtom. Akkor benyĂşltam a dzsekijĂŠnek a zsebĂŠbe, hogy mĂŠgis megtudja, ki fia,
borja, ĂŠs akkor lĂĄttam, hogy itt lakik a hĂĄzban. MĂŠg ilyet, mĂŠg csodĂĄlkoztam
is, hogy nem lĂĄttam ĂŠn eddig. De most mĂĄr minden tiszta, nem lĂĄthattam, a fene
se figyel minden kis neszre, hogy ki, mikor megy fĂśl a lĂŠpcsĹn rĂŠszegen. Annyira
azĂŠrt nem ĂŠrdekel, hogy ha egy kis neszt hallok kintrĹl, akkor mindjĂĄrt a nagyĂtĂłhoz
szaladjak ĂŠs ĂĄtnĂŠzzek az ajtĂłn, hogy na, ez mi volt. Nem akarom ĂŠn ĂśnszĂĄntambĂłl
mindenbe beleĂźtni az orrom, de ez a vĂŠletlen elkerĂźlhetetlen volt. Nem mondom,
hogy vonzom a rĂŠszegeket, egyĂĄltalĂĄn nem vonzom Ĺket, a fĂŠrjem se ivott, szegĂŠny,
megboldogult, Ĺ aztĂĄn nem ivott soha. Ha vendĂŠgsĂŠgbe mentĂźnk, maximum egy pohĂĄr
bort ivott meg, az ĂŠgetett szesz szĂłba se jĂśhetett, ĂŠs ha megitta a bort, mindjĂĄrt
el is aludt. AztĂĄn egyszer vĂŠgleg elaludt, isten nyugosztalja, nem volt Ĺ olyan
ember, aki elĂŠbe megy a sajĂĄt halĂĄlĂĄnak, minek is, jĂśn az magĂĄtĂłl, szĂŠpen ĂŠltĂźnk,
kettesben, szerĂŠnyen, jĂł volt Ăgy, nem volt mĂĄr semmilyen vĂĄgyunk, ne ĂŠrtsen
fĂŠlre, nem akarunk mi mĂĄr semmit, hova is gondolhattunk volna, a nyugdĂjbĂłl
ĂŠltĂźnk, be volt jĂĄratva a kis pĂŠnz helye, ĂŠs tĂśbbet nem akartunk, a tĂŠvĂŠn meg
megnĂŠzhettĂźnk mindent, ahova nem jutottunk el, igaz, sehova nem jutottunk el,
de jĂł volt ez Ăgy, nem akartunk ennĂŠl tĂśbbet, most meg mĂĄr vĂĄrom, hogy ĂŠn is
elaludjak, aztĂĄn kĂŠsz, ennyi volt a mi ĂŠletĂźnk a pĂĄrommal. Na, ezĂŠrt mondom,
elĂŠg furcsa volt ehhez kĂŠpest, hogy ez a taxis egyszer csak ott fekszik a lĂĄbtĂśrlĹn,
dĹl belĹle a szeszszag, ĂŠn ugyan meg nem mondom, hogy mit ivott, nem is tartok
otthon szeszt, azt se tudom, mi a kĂźlĂśnbsĂŠg a rumpuncs meg a tripliszek kĂśzĂśtt,
hanem aztĂĄn ĂŠn pongyolĂĄban voltam, amikor kinyitottam az ajtĂłt, visszaraktam
az igazolvĂĄnyĂĄt a zsebĂŠbe, ĂŠs be is csuktam az ajtĂłt, hogy hĂĄtha elmegy, fĂślĂŠbred
ĂŠs elmegy. De ilyesmiben nem bĂzhat mĂĄr az ember, Ăşgyhogy fĂślĂśltĂśztem, fĂślvettem
egy utcai ruhĂĄt, hĂĄtha szĂźksĂŠg lesz rĂĄ, a pongyolĂĄmat amĂşgy is ki akartam mosni,
meg a mosĂłpor is elfogyott, ĂŠs arra gondoltam, hogy amĂg ĂĄtĂśltĂśzĂśk, hĂĄtha elmegy
a taxis. De mondom, nem szĂĄmĂthat sok jĂłra az ember, a taxis ugyanott fekĂźdt.
MegprĂłbĂĄltam megmozdĂtani, de a karja valahogy lecsapĂłdott a mellkasĂĄrĂłl ĂŠs
ĂĄtvĂĄgĂłdott a kĂźszĂśbĂśn, ĂŠs nem bĂrtam visszahajlĂtani, na, most mĂĄr az ajtĂłt
se tudtam tĹle becsukni, csak Ăşgy dĹlt belĹle a szeszszag, mĂĄr az elĹszoba is
csupa szeszszag volt, majdnem rosszul lettem, fordult kettĹt a gyomrom, de prĂłbĂĄltam
ember maradni, az ĂŠn koromban ez mĂĄr igen megterhelĹ, hogy ne reagĂĄljak mindenre
azonnal. MegprĂłbĂĄltam megfogni a lĂĄbĂĄt, hogy kintebb hĂşzom, de ilyen vacak mĹąbĹr
fĂŠlcipĹje volt, ĂŠs ahogy megmozdĂtottam, mind a kĂŠt cipĹ a kezemben maradt,
phĂş, a zoknija olyan bĂźdĂśs volt, hogy mĂĄr remegett a kezem, ahogy nyomkodtam
vissza a cipĹjĂŠt. De mĂŠg erre se ĂŠbredt fel, kezdett gyanĂşs lenni a dolog, igaz,
szuszogott, de hĂĄt az nem jelent semmit. Nagy nehezen visszanyomtam a lĂĄbĂĄra
a cipĹt, ĂŠs azt mondtam magamban, ĂŠn ugyan tĂśbbet hozzĂĄ nem nyĂşlok, majd a mentĹk.
Bementem telefonĂĄlni, de akkora huzat tĂĄmadt, hogy csak Ăşgy csapkodta szerencsĂŠtlen
karjĂĄra az ajtĂłt, gondoltam is, ebbĹl mĂŠg tĂśrĂŠs lesz. A mentĹsĂśk foglaltak voltak,
hĂĄromszor is prĂłbĂĄlkoztam, ĂŠs akkor vĂŠgre tĂĄmadt egy jĂł Ăśtletem...
Az asszisztens kidugta a fejĂŠt az ajtĂłn:
â GulyĂĄs nem, tessĂŠk bejĂśnni!
GulyĂĄs nĂŠni szĂŠttĂĄrja a karjĂĄt, hogy akkor a tĂśrtĂŠnet eddig. MĂŠg nem csukĂłdott
be az ajtĂł, mikor az orvos kedvesen megszĂłlalt:
â CsĂłkolom, GulyĂĄs nĂŠni! Van mĂŠg a kavintonbĂłl?
Legyen kegyes
Ăgy csapott le, mint pulyka a pagonyra. (A pagonyra lecsapĂł pulyka szĂźrreĂĄlis
vizuĂĄlis ĂŠlmĂŠnye talĂĄn feledtetni tudja a pulyka hasonlĂł, ĂĄm mĂĄs, realitĂĄsoknak
megfelelĹ tevĂŠkenysĂŠgĂŠt, amely a megfĂĄzĂĄs tĂźnetei kĂśzĂśtt szereplĹ alapanyag
magĂĄntulajdonnĂĄ valĂł avanzsĂĄlĂĄsĂĄt, sebessĂŠgkorlĂĄtozĂĄsok nĂŠlkĂźli kitapintĂĄsĂĄt
kerĂźli meg.)
A Posta ĂŠpĂźletĂŠvel szemben ĂĄlltam, mint akinek nem jut eszĂŠbe a tegnap esti
film dizĂĄjnere, ĂŠs a teljesen szellemtelen meditĂĄciĂłhoz hasonlĂł testtartĂĄsban
dĹltem a korlĂĄtnak, amely szerkezetileg biztosĂtotta, hogy ne zuhanjak azon
nyomban a hĂĄtam mĂśgĂśtt elfĂźstĂślĹ autĂłtĂśmeg elĂŠ, keresztben. Az ilyen cselekedetet
tĂśbbnyire Ăşgy minĹsĂti az ĂĄtlagleĂrĂĄs, hogy villamosra vĂĄr a delikvens, de mindez
csak kĂźlsĹ megkĂśzelĂtĂŠs, hiszen a vĂĄrakozĂĄs szĂĄndĂŠk kĂŠrdĂŠse, s a szĂĄndĂŠk egy
mozdulatlan ember esetĂŠben vajmi kevĂŠssĂŠ kiszĂĄmĂthatĂł, ĂŠs mi tagadĂĄs, a vĂĄrakozĂł
emberre jellemzĹ figyelemlanyhulĂĄs alapvetĹen lehetĹvĂŠ teszi, hogy a delikvens
mĂĄs ĂŠs mĂĄs tudatĂĄllapotokon ĂĄthaladva mintegy kiessen kĂźlsĹ szerepĂŠbĹl, ĂŠs tendenciĂłzusan
elfelejtse, miĂŠrt is ĂĄll ott, a helyszĂnen, ahovĂĄ lĂĄbai rĂśgzĂtik.
Mindezen kĂśrĂźlmĂŠnyek ellenĂŠre mĂŠgiscsak a villamosra vĂĄrtam, s hogy vĂĄrtam,
egyben azt is jelenti, hogy nem jĂśtt meg. Mert ha megjĂśtt volna, tovĂĄbbĂĄ nem
vĂĄrhattam volna a villamosra, erre a villamosra, hanem felszĂĄlltam volna, ĂŠs
Ăgy nem tĂśrtĂŠnhetik meg velem, ami, mindjĂĄrt mondom, megtĂśrtĂŠnt.
A bal vĂĄllamat valami sĂşrolta. ElsĹ ĂŠrzĂŠsbĹl egy teherautĂł visszapillantĂłjĂĄra
gondoltam, de megfordulni sem maradt idĹm, mert a vĂĄllamrĂłl mandĂnerezĹ valami
egy madĂĄr szĂĄrnya volt, amelyhez a realitĂĄsoknak megfelelĹen tartozott egy madĂĄr
is, a mĂĄsik oldalĂĄn mĂŠg egy szĂĄrnnyal, hogy mozgĂĄsa kiegyensĂşlyozott legyen.
Ez a madĂĄr, mozgĂĄsĂĄnak tovĂĄbbi irĂĄnyĂĄbĂłl vĂŠlhetĹen, fentrĹl ĂŠrkezett, terepszĂnĹą
tollazatĂĄval beleolvadt a terepbe, ĂŠs a pulyka pagonyra valĂł lecsapĂĄsĂĄnak sebessĂŠgĂŠt
is meghazudtolva, elkapott egy, bokrok kĂśzĂśtt mĂĄszkĂĄlĂł rĂĄgcsĂĄlĂłt. Mindez kĂŠzi
stopperrel mĂŠrhetetlen. Majd terhĂŠtĹl kissĂŠ elnehezĂźlve a magasba emelkedett,
ĂŠs a Posta ĂŠs a Kass GalĂŠria, illetve a Magyar Nemzeti Bank kĂśzĂśtt hĂşzĂłdĂł lĂŠgi
folyosĂłn tĂĄvozott zsĂĄkmĂĄnyĂĄval. A rĂĄgcsĂĄlĂł ĂŠletĂŠnek ilyen gyors bevĂŠgzĂŠse, hiszen
a ragadozĂł a tĂĄmadĂĄs pillanatĂĄban vĂŠlhetĹen fejbe koppintotta csĹrĂŠvel, az eutanĂĄziĂĄt
juttatta eszembe. Ăgy, e kegyes halĂĄl gondolatĂĄval szĂĄlltam fel az idĹkĂśzben
megĂŠrkezĹ villamosra, amelyen egy anyja ĂślĂŠben felsĂrĂł kisgyermek sokkal inkĂĄbb
mĂĄr a kegyes ĂŠlet megoldĂĄsi lehetĹsĂŠgeire terelte a figyelmem. Vagyis mondhatom,
alapvetĹen semmi nem vĂĄltozott, mĂĄr megint ĂŠlet ĂŠs halĂĄl kĂśzĂśtt vibrĂĄltak gondolataim,
amelyek e tĂśrtĂŠnet leĂrĂĄsa utĂĄn, megfelelĹ szavak hĂjĂĄn, Ăşjra az elmondhatatlansĂĄg
homĂĄlyĂĄba zuhannak vissza.
Mit keres a hal a nappaliban?
JĂłl meg kell nĂŠzni azokat a fotĂłkat, van belĹlĂźk sok, amin a horgĂĄsz halat
tart a kezĂŠben. Az ĂŠrdekesebb kĂŠpekbĹl kĂźlĂśn gyĹąjtemĂŠnyt lehetne ĂśsszeĂĄllĂtani.
Vannak kĂŠpek, amik nem ĂŠrdekesek, nincs rajtuk semmi, csak a hal ĂŠs a horgĂĄsz,
semmi ĂŠrdekes kĂśrĂźlmĂŠny. De a gyĹąjtemĂŠnyben mind kĂźlĂśn sztori; mĂĄrmint nem a
halfogĂĄs tĂśrtĂŠnete, hanem a fotĂł tĂśrtĂŠnete, azĂŠ a pillanatĂŠ, ami el lett kapva.
KĂśzĂśttĂźk szĂŠp szĂĄmmal akadnak fotĂłk, amik a lakĂĄsban kĂŠszĂźltek. Ăll a horgĂĄsz
a nappaliban, a panelnappaliban, ĂŠs egy teljesen oda nem illĹ tĂĄrgyat, a halott
halat tartja a kezĂŠben. A hal mĂŠrete ordenĂĄrĂŠ nagy, kĂŠtszer akkora, mint a hifitorony
vagy a kĂŠpcsĹ. RĂĄadĂĄsul folyik a halon a vĂŠr. A szĹnyeg fĂślĂśtt. A horgĂĄsz meg
nĂŠz, belĂŠ a kamerĂĄba, bĂźszkesĂŠge ĂŠrthetĹ, hiszen nem akĂĄrmilyen kĂźzdelmen van
tĂşl, ĂĄm vannak kĂŠpek, amin ez a bĂźszkesĂŠg el van felejtve, ĂŠs ĂŠppen ez az ĂŠrdekes.
Amikor a horgĂĄsz mĂĄr nagyon fĂĄradt, mint ahogyan az ember nagyon fĂĄradt, ne
feledjĂźk, kĂźzdĂśtt, akkor a figyelme mĂĄr darabosabb. A figyelme kihagy. PĂŠldĂĄul
ott ĂĄll a horgĂĄsz a hĂşszkilĂłs ponttyal a nappaliban, vagy a mĂŠg nagyobb amĂşrral,
belenĂŠz ugyan a kamerĂĄba, de lĂĄtszik rajta, hogy egy pillanatra elveszĂti lelki
egyensĂşlyĂĄt. Egy pillanatra nem ĂŠrti, hogy melyik tĂśrtĂŠnetben lesz lefotĂłzva.
Ott ĂĄll a sajĂĄt nappalijĂĄban a bazi nagy hallal, fĂĄradt, ĂŠs nem ĂŠrti, egy pillanatra
fĂśl se tudja fogni, miĂŠrt ĂĄll Ĺ a nappaliban azzal a bazi nagy hallal. Mit keres
a hal a nappaliban? Mert ugye nem szokott ott ĂĄllni. Most meg egyszeriben tartja
a csurom vĂŠr ĂŠs halszagĂş halat, a szag belengi az egĂŠsz nappalit, ĂŠs olyan furcsĂĄn
ĂŠrzi magĂĄt. Ăs ez a furcsasĂĄg azonnal lĂĄtszik a szemĂŠn. Hirtelen megindul a
szemmozgĂĄsa, prĂłbĂĄl a nappaliban szĂŠtnĂŠzni, hogy a tĂśbbi dolog rendben van-e,
ĂŠs hogy csak ez a nagy hal a kezĂŠben, ez olyan kĂźlĂśnĂśs. Ăs akkor ĂŠrzi is magĂĄn,
hogy furcsĂĄn viselkedik, pedig inkĂĄbb valami ĂśrĂśm kĂŠne az arcĂĄra. De mĂĄr kĂŠsĹ,
a vaku elvillan, az arcĂĄt nem tudta idĹben rendbe szedni. EttĹl mĂŠg furcsĂĄbban
ĂŠrzi magĂĄt. MĂĄr tudja, Ăşgy fog kinĂŠzni a kĂŠpen, mint akit olyan filmszerepre
kĂŠnyszerĂtettek, amihez semmi kĂśze. A halat is Ăşgy tartja, hogy most mindjĂĄrt
eldobja, ĂŠs kirohan a hĂĄzbĂłl is. De mĂĄr kĂŠsĹ, tĂşl fĂĄradt volt, a kĂŠpen ebben
a furcsa rĂŠmĂźletben marad. A vaku villanĂĄsa utĂĄn elĹszĂśr nem is tudja, mit kezdjen
a hallal. Megfordul a fejĂŠben, hogy vĂĄzĂĄba teszi, de csakhamar felĂŠbred benne,
mintha oda virĂĄgot szoktak volna. Mi lesz, kĂŠrdezi magĂĄban. Ekkor egy pillanatra
megint visszanyeri a nagy zsĂĄkmĂĄny fĂślĂśtt ĂŠrzett bĂźszkesĂŠgĂŠt. De mĂĄr kĂŠsĹ, a
fotĂłs elrakta a vakut, a szobĂĄban meg csak kĂŠt negyvenes ĂŠgĹ van.
Amikor legkĂśzelebb horgĂĄszni indul, arra gondol, ha megint nagy halat fog, ezĂşttal
Ăśsszeszedettebb lesz a nappaliban. De az Ăşjabb nagy hal nem jĂśn. Lehet, hogy
tĂśbb fĂŠnykĂŠp nem is kĂŠszĂźl majd rĂłla, erre gondol. EzentĂşl minden bevĂĄgĂĄsnĂĄl
hunyorĂt, tart tĹle, hogy hamarosan megint szemĂŠbe vĂĄg a vaku, ĂŠs nem lesz rĂĄ
felkĂŠszĂźlve.
BĂĄrmi az ĂŠgbĹl
NyĂşlnak a fĂŠnyben a zĂśldteli ĂĄgak, fĂŠnylik a fĂĄkon a tĂŠletetĹ, tarka virĂĄgok
lomha darĂĄzzsal, pĂĄr hete volt csak jĂŠggel esĹ. MegjĂśn az ember kedve is gyorsan,
menne ki nyomban dĂŠlfelĂŠ Ĺ, csakhogy a munka zĂĄr-retesz rajta, zĂşzmara csĂpte
fĂŠlvezetĹ.
Na mĂĄr most versben azĂŠrt mĂŠgse megyĂźnk itt vĂŠgig, mĂĄr csak az utolsĂł rĂmszĂł
miatt sem, mert a tavaszon tĂşl gyorsan eljutottunk a fĂŠlvezetĹkig, s kĂśnnyen
belebonyolĂłdnĂĄnk annak ritmikai ĂŠs szimbĂłlumokkal megrakott esetĂŠbe, hogy rĂźgyfakadĂĄskor
zuhant le a MIR, ĂŠs lett egysĂŠges ĂŠgjĂĄrĂłbĂłl ripityĂĄra hullt tengerfenĂŠklakĂł.
Ăs hogy mĂĄs irĂĄnyt vegyĂźnk, azonnal eszemben jut az a (valamelyik) tengeri halĂĄsz,
amelyiknek csĂłnakjĂĄt egy tehĂŠn sĂźllyesztette el ĂŠvekkel ezelĹtt a nyĂlt vĂzen.
MĂĄr elkĂŠpzelni is igen ĂŠlmĂŠnyszerĹą, ahogy a nyĂlt tengeren himbĂĄlĂłdzĂł halĂĄszladikba
becsapĂłdik a derĂźlt ĂŠgbĹl a szarvasmarha. ZĂĄrĂłjelben tegyĂźnk eleget a humanistĂĄk
ĂŠs az ĂĄllatvĂŠdĹk (jogos) ĂłhajĂĄnak is, hogy az esetben egyĂźtt ĂŠrzĂźnk mind a tehĂŠn,
mind pedig a halĂĄsz tragĂŠdiĂĄjĂĄval, ugyanakkor azt is meg kell hagyni, hogy az
eset annyira egyedĂźlĂĄllĂłan szĂźrrealisztikus, hogy mint termĂŠszeti jelensĂŠg igen-igen
âkĂśzelrĹl ĂŠrintiâ az akciĂłmĹąvĂŠszet hatĂĄrvonalĂĄt. HasonlĂł, ugyan fordĂtott alapĂĄllĂĄsĂş
pĂŠlda erre mĂĄr a mĹąvĂŠszetekbĹl, pontosabban egy filmbĹl: amikor a fĂŠrfi fahĂĄza
porrĂĄ ĂŠgett, nem maradt mĂĄs sem a hĂĄzbĂłl, sem a szemĂŠlyes holmikbĂłl, mint egy
szĂŠp fekete zongora. A zongora viszont teljesen sĂŠrtetlenĂźl ĂĄllt a mĂŠg hamvadĂł
mestergerenda mellett, s a fĂŠrfi alapjĂĄrati ĂŠrtetlensĂŠggel nĂŠzett otthona hangszerĂŠre.
ĂrtetlensĂŠgĂŠt azzal a kĂŠrdĂŠssel tetĂŠzte, hogyha mĂĄr Ăşgyis minden porrĂĄ ĂŠgett,
mit kezdjen Ĺ egy zongorĂĄval? A barĂĄtjĂĄnak igen
hamarosan igen jĂł Ăśtlete tĂĄmadt, azt mondta, hogy lĹjĂŠk ki az Ĺąrbe. Meg is szerkesztettĂŠk
a kilĂśvĹĂĄllomĂĄst, de hogy aztĂĄn mi lett, arra mĂĄr nem emlĂŠkszem. Biztosan kilĹttĂŠk.
Ăs akkor vagy ripityĂĄra tĂśrt rĂśgvest visszahullva (mint a MIR vagy a halĂĄszladik),
vagy ha elĂŠrte a szĂśkĂŠsi sebessĂŠget, akkor azĂłta is fĂśldkĂśrĂźli pĂĄlyĂĄn kering,
mint ĹąrszemĂŠt, s esetleg egy-egy vadabb napfolttevĂŠkenysĂŠg idejĂŠn megrezegteti
hĂşrjait a napszĂŠl. Ăs akkor most nehogy mindjĂĄrt a szfĂŠrĂĄk zenĂŠjĂŠre gondoljunk,
mert arra mĂĄr nincs idĹ.
EgyĂŠbkĂŠnt termĂŠszetesen arra kerestĂźk volna itt a vĂĄlaszt ezen a verses tavaszi
napon, hogy hogyan kerĂźlt a szarvasmarha olyan helyzetbe, hogy a horgĂĄszladikra
âhulljonâ? VĂĄlaszigĂŠnyĂźnkkel a kĂŠrdĂŠs kĂśltĹi voltĂĄban ĂŠrdemes elmerĂźlni, hogy
valamelyest elĹkĂŠszĂźleti munkĂĄkat vĂŠgezzĂźnk a kĂśzelgĹ kĂśltĂŠszet napjĂĄra, s ĂĄlljunk
kĂŠszen bĂĄrmely poĂŠtikai jelenĂŠs âszubatomiâ befogadĂĄsĂĄra, ahelyett, hogy minden
egyes ajtĂłnyitĂĄsnĂĄl az âĂŠn vagyok az!â felkiĂĄltĂĄssal identitĂĄsproblĂŠmĂĄnkat prĂłbĂĄlnĂĄnk
lezsĂrozni.
HĂłfehĂŠrke a feketegazdasĂĄgban
A pacalbaâ nincsen vitamin. Azt csak megeszi az ember, gyomor a gyomorba, szevasz,
rokon, ĂŠs nincsen apellĂĄta. A kĂŠt gyomor talĂĄlkozĂĄsa a fortyogĂł sĂśtĂŠtben. Az
egyik gyomor megeszi a mĂĄsikat. Kell-e ennĂŠl tĂśbb? VĂĄgyhat-e gyomor nagyobb
gyĹzelemre? Nem, nem azĂŠrt mondom a pacalt, mert. MĂĄr elĹtte is âolyanâ elemzĂŠsre
vĂĄrĂł volt. SzĂŠp ĂŠs nehĂŠz ĂŠtel, kĂźlleme a szaft-unk ĂĄllagĂĄba elenyĂŠsz. Mert kĂvĂĄnnivalĂł.
Csilivel. Vannak viszont ellenvetĂŠst nem tĹąrĹ pillanatok. Mint pĂŠldĂĄul egyszer
egy vendĂŠgsĂŠgben, tĂşl korĂĄn ĂŠrkeztĂźnk, ĂŠs ment a konyhĂĄban a mosĂłgĂŠp. Ăs furcsa,
zsĂros illat gomolygott a konyhĂĄban. Az a dobtĂĄrcsĂĄs mosĂłgĂŠp meg csak tekert,
a vad ĂśrvĂŠnybĹl elĹ-elĹcsapott a szĂźrke rongy. Nagyon el lehetett koszolva,
ĂŠs a szaga, mit csinĂĄlhattak ebben a ruhĂĄban? TalĂĄn tĂśbb hĂłnapon ĂĄt mestersĂŠges
megtermĂŠkenyĂtĂŠshez hasznĂĄltĂĄk. Egy ilyen gondolatnak azĂŠrt mindig megvan az
ĂŠletrajzi hĂŠttere. De most nem vizsgĂĄljuk, mĂĄsik âalagĂştbaâ vezet. Ăm egy mondatot
azĂŠrt itt nem tudok kihagyni: âFreud pacalt eszik!â Vissza a konyhĂĄba, vissza
a sĂşlytalan ĂĄlomvilĂĄgbĂłl a vĂŠszterhes gyakorlatba, ahogy nyĂĄrvĂŠgen zĂśkkentem
mindig nagyot az ĂĄlomszerĹą krumpliszedĂŠs kĂśzben, exhumĂĄlni a burgonyagumĂłt.
Az ĂŠletnek egyszer Ăşgyis vĂŠge van, ĂŠs amit âaddigâ nem tudtunk meg ilyenformĂĄn,
azt majd megtudjuk olyanformĂĄn. RĂĄ is kĂŠrdeztem menthetetlenĂźl: âTessen mondani,
mi a fityfene forog abban a stabilan dĂźlĂśngĂŠlĹ dobtĂĄrcsĂĄs mosĂłgĂŠpben?â âPacal,
fiam, pacal!â âĂs mi az a pacal?â âAz, kĂŠrlek, jelen esetben, a marha gyomra.â
âĂs tessen mondani, technikailag mĂĄs mĂłdon nem vitelezhetĹ kifelĂŠ a marha gyomormosĂĄsa,
hogy tudniillik mĂŠg ĂŠltĂŠben?â âNem addig van az.â âHĂĄt meddig?â âGyomormosĂĄsnak
gyomormosĂĄs, fiam, de inkĂĄbb tisztĂtĂĄs, minthogy a burgonyĂĄt se hĂŠjastĂłl eszed,
eszemadta, hanem akkor tĂŠrjĂźnk a lĂŠnyegre, kedves gyermek, amit itt lĂĄtsz sergĹzni,
az az ebĂŠd.â Azt hiszem, nem kell Freudnak mindig pacalt enni ahhoz, hogy feltegyĂźk,
mint pontot az Ănre, nekem azĂŠrt kijutott a gasztronĂłmiai jĂłbĂłl, s bĂĄr tĹgyet
nem lĂĄttam mĂŠg centrifugĂĄzni se, de a tĹgypĂśrkĂślt hallatĂĄra is hasonlĂł vĂĄgĂłkĂŠpek
jelennek meg elĹttem, utĂĄnam ĂŠs bennem. Ăm az ĂŠlet, mint tudjuk, egyfelĹl felemelĹ
s folytonos alkotĂłtevĂŠkenysĂŠg (szj 92. 31. 22), mĂĄsfelĹl viszont ĂŠsszerĹą s szĂźksĂŠgnek
ĂĄldozott pusztĂtĂĄs (ennek mĂŠg nincs szj-je, feltĂŠtelezem, ez a fekete-szĂźrke
gazdasĂĄg). De hogy vĂŠgezetĂźl ne kelljen bĂĄgyadtan belebukni a pokoli ĂŠtvĂĄgy
megkĂvĂĄnta âpacalbendĹbeâ, evezzĂźnk gyorsan mĂĄs vizekre, tĂz, tiszta vĂz, s
ha mĂĄr csak ĂśnvĂŠdelembĹl is, estĂŠnkĂŠnt, lefekvĂŠs elĹtt prĂłbĂĄljunk mesĂŠt mondani
magunknak, kezdhetjĂźk talĂĄn ĂŠppen ĂĄlom ĂŠs valĂłsĂĄg hatĂĄrĂĄn, ahogy lĂŠpĂŠsrĹl lĂŠpĂŠsre
HĂłfehĂŠrke megy bele a feketegazdasĂĄgba.