Márkus-Barbarossa János

Görögösen
Látod most felidézlek versszínű bő selyemingben
hátul gombolom újból álmaim rőt paripáján
nyergem ostorom kantárt hajban a néhai csatot
lám ugye törpül az est kikütyült vacsorája
kancatejek melegét hitegetni való
Várhat még elidőzhet ámulatom vele más is
kósza görbületében hátra tekintget a holnap
itt várnék ma reád hol a szirten a sólyom
néz le a mélybe és kék kutya nyalja sebéből
tejfeles szívdobogás kikerics-dalait
(* * *)
Az árbocok tövétől számított
harminckét lépés lenne tán a kék.
Nem én lépem, én most csak ámítok:
gondomban élők s holtak várnak épp.
Mi csülköm kell, hogy szabja némi rőf
szelünk alatt hordók négyszögletét,
míg kósza báj szarvával összedöf
s Pilát-papánk mégúgy s már szögre tét’.
A mában, itt, kihull a fogtömés,
cseresznyefék virulnak, gesztenyék,
s a bérlakás parnasszusán a rés
bivalycsordányi álmát hergeted.
(Harminckét lépés lenne tán a kék,
bőrödre szabott színpad: rejteked.)

Szép reggel
a karórádra nézel
s pontosan tudod:
ez itt a létezés.
– na basszam! –
ilyenkor az a másik nem ketyeg.
– álmodik centid az araszban. –
tehát a reggel.
fogmosás.
bélműködés.
vízhólyag.
semmi lárma.
kávé.
cipőfűző és nagykabát.
– babérliget,
citromfa vár ma –
kezedben bátor kalapod,
tükörben nyugtázod alakod,
ismét az óra.
ajtódról leveszed lakatod
s kikopogtatsz a folyosóra.

hahahaiku
unom magam
vakargatom
a névelőt
helyhatározót
névmást
igét
melléknevet
hát mi a franc lesz ebből
tán csak nem vers