TÉKA

Szemben az idővel
Sebestyén Mihály: Nyúlgát az idő ellen. Az erdélyi zsidóság történetéhez. Tanulmányok, esszék, cikkek. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2000.
„Nyúlgát: földből hevenyészett ideiglenes árvízvédelmi töltés. »A víz... tépi és szaggatja a partot. Hát most már... megvan a baj, amin senki sem segíthet többé... Csak majd hátul..., ahol egy kicsit magasodni kezd a táj, csinálhat nyúlgátat a nép. [...] A munka legsürgősebb része abból áll, miszerint egy zsilip torkolatát... hátulról húzott nyúlgáttal kerítsék el. [...] Az árvíz rendszerint éccaka szökött be. Nappal jobban meg tudták védeni a nyúlgátakat.«”1
Egy fogalom meghatározása, jelentéstartalmának pontos leírása lexikonokra, értelmező szótárakra tartozik. Személytelen, lényegre törő és nincs szándékában asszociációkat, különböző benyomásokat kelteni az érdeklődőben. Az a felhasználó feladata, választása, hogy az adott kifejezést olyan szövegkörnyezetben alkalmazza, amely révén a szó eredeti jelentéstartalma másodlagossá válik, átvitt értelmet kap. Esetünkben a szerző olyan képzeletbeli gátat, töltést kíván emelni, amely az elmúlással, az Idővel próbál szembeszegülni. A nyúlgát viszont nem állandó, hanem „rögtönzött töltés, mellyel megelőzhető, hogy az árhullám átcsapjon az árvédelmi töltés koronáján.”2 Ugyanígy Sebestyén Mihály sem tekinti kötetét mindenre kiterjedő monografikus műnek. Tisztában van vele, hogy történeti rajza vázlatos, hiányos, szubjektív. Írásait mementónak, amolyan nyúlgátnak, „az idő sodrát megakasztónak szánja”.3
A sok szempontból kifogásolható, erdélyi zsidóság történetét tárgyaló Moshe Carmilly-féle átfogó mű4 mellett úgy tűnik, hogy Sebestyén Mihály kötete az, amely megpróbál egy általános képet nyújtani az olvasónak. Ilyen szempontból könyve hiánypótlónak is tekinthető, figyelembe véve azt, hogy eddig főként csak az erdélyi zsidóság történetének egy-egy periódusára kiterjedő munkák születtek. Az olyan művek pedig, amelyek „a magyarországi zsidóság története” cím alatt futnak, csak érintőlegesen foglalkoznak az erdélyi problémákkal.
*
A könyv szerkezete elemekből, blokkokból épül fel. Három jól elhatárolható részt különíthetünk el, amelyeket a szerző alcímekkel lát el: Penelopé ruhája; „Tükör által homályosan”; „Zsidózni”. Egységes keretet számukra a kötet bevezetőjében felvázolt történelmi áttekintés ad. Olyan kulcsfogalmakra épül, mint: akkulturáció, asszimiláció, antiszemitizmus, emancipáció, etnikai szolidaritás, befogadás és elutasítás, megmaradás. A bevezető, és maguk a kötetet alkotó tanulmányok is ellentétpárokkal dolgoznak: asszimilációálasszimiláció (mimetizmus), befogadás-elutasítás, stb. Ezek azok az elemek, amelyek segítségével Sebestyén Mihály megpróbálja átfogni az erdélyi zsidóság történetét a 17. század elejétől napjainkig.
Az első blokkban (Penelopé ruhája) hat tanulmány próbálja végigkísérni az erdélyi zsidóság útját a Bethlen Gábor-i kiváltságlevéltől a soahig.
A zsidóság Erdélybe való betelepülését járja körül az indító tanulmány (Bethlen Gábor, Borsos Tamás és a konstantinápolyi zsidó doktor). Feltételezése szerint ez a folyamat 1625 körül indult meg érdemben, Bethlen Gábor 1623as szabadságlevelének köszönhetően. Az okiratban a fejedelem egy sor privilégiumot biztosít az Erdélyben letelepedni kívánó zsidók számára. Úgy gondolja a szerző, hogy tartalmánál fogva ez az irat bátran tekinthető az „erdélyi zsidóság születési okmányának.”5
A 17. században viszonylag kevés zsidó család telepedik le Erdélyben, Gyulafehérváron. Nagyobb arányú bevándorlás csak a 18. században veszi kezdetét. Az újonnan jöttek nagy része azonban már nem éri el Gyulafehérvárt, a letelepedésre eredetileg kijelölt központot, hanem különböző falvakban próbálnak megélhetést találni. Milyen megélhetési forrásokkal rendelkeztek? Elsősorban kereskedők, orvosláshoz értők, mesteremberek, pénzkölcsönzők voltak. Olyan foglalkozásokat űztek tehát, amikre a tradicionális társadalmaknak, a gyengén fejlett gazdaságoknak szükségük volt, de mivel nem rendelkeztek saját, nagy mobilitású réteggel, nem vagy csak részben voltak képesek ellátni az illető funkciókat.
Ilyen körülmények között érthető, hogy az adott csoport nem tud integrálódni a helyi társadalomba, és elkülönül, kasztszerűvé válik. Erre a problémára próbálnak választ találni olyan felvilágosult gondolkodók, mint Moses Mendelsohn (1729–1786) és a porosz Christian Wilhelm von Dohm (1751– 1820). Az ő tervezeteik és az 1783-as Systematica Gentis Judaicae Regulatio képezik az alapját az Opinio de Judaeisnek (1790/91).
Az Opinio de Judaeis a 18. század végén az erdélyi országgyűlés elé terjesztett tervezet. Célja: olyan reformok meghozatala, amelyek enyhítenék az erdélyi zsidóság eddigi nyomorúságos állapotát és elősegítenék a társadalomba való integrálódásukat. A szerző szerint az említett ellaborátum burkolt szándéka a jobbító reformok és szokásnyirbáló-erkölcsnemesítő intézmények révén rávezetni a zsidóságot a kereszténység felvételére. Mindemellett a tervezet megrövidíthette volna az emancipáció erdélyi folyamatát.
Az Opinio de Judaeis csupán tervezet maradt. Soha nem léptették érvénybe.
Az említett iratot részletesen tárgyalja a kötet második tanulmánya: Egy soha meg nem valósult országgyűlési ellaborátum – Opinio de Judaeis.
A következő három írás (Az erdélyi zsidó emancipáció előzményeihez; Penelopé ruhája; Jókai Mór beszédet mond a képviselőházban) a zsidó emancipáció kérdését járja körül. A józsefi reformok egy olyan fellazulási folyamatot váltanak ki a zárt zsidó közösségeken belül, amelyek kedvezően hatnak az emancipációs folyamatra. A keresztény felekezetek által fenntartott iskolákba beiratkozó zsidó ifjak újfajta szemléletmódot, műveltséget sajátítanak el, anélkül, hogy elhagynák őseik hitét. Felkészültségük lehetővé teszi számukra az ún. másik világban való érvényesülést is.
Erdélyben az emancipáció folyamata megkésve jelentkezik a polgárosultabb Nyugat-Magyarországhoz viszonyítva. Ennek okát a szerző abban látja, hogy a 19. század közepén az erdélyi politikai és törvényhozói közvéleményt sokkal sürgetőbb problémák foglalkoztatták (nemzetiségi, társadalompolitikai, gazdasági problémák). Ugyanakkor az itteni zsidóság számaránya még az egy százalékot sem teszi ki. Jelentős viszont az egyes térségeken belüli gazdasági szerepük.
A zsidó emancipáció sarokkövei az 1840-es, 1846-os, 1849-es és az 1867-es évek.
Kulcsszónak, az emancipációt illetően, az erkölcsi fejlődést tekinti. Az erkölcsi fejlődés fedőneve alatt működnek a belső reformok és a kívülről jövő ilyen irányú kísérletek. Ezek képviselői azt vallják, hogy a zsidók polgárjogúsítása nem mehet végbe az addigi erkölcsök megnyirbálása nélkül. Azaz a zsidó szokások, erkölcsök, normák a 19. századi polgári értékekkel való összeegyeztetése nélkül.
Recenziónk elején a kulcsfogalmak közé soroltuk az antiszemitizmust. A magyar alsó középosztályban fokozatosan hódít teret a vallásit felváltó politikai-gazdasági töltetű antiszemitizmus, megfertőzve egyes országgyűlési képviselőket is. Az egyenjogúsítás után tizenegy évvel Istóczy Győző képviselő az 1867-es XVII. tc. visszavonását követeli. Hasonló eset zajlik le 1883-ban is. Az ilyen indíttatású javaslatok ellen és az emancipáció védelmében száll síkra Jókai Mór. A képviselőházban elmondott beszédének és a 19. század végi antiszemitizmus kérdésének szenteli Sebestyén Mihály a Jókai Mór beszédet mond a képviselőházban című írását.
A kötet első részét zárja a két világháború közötti erdélyi zsidóság történetének szentelt tanulmány (Lehet egy nemzetiséggel több? Erdélyi zsidók a két világháború között). Olyan problémákat tárgyal, amelyek Erdély új politikai helyzetének következtében merülnek fel a zsidóságon belül: Milyen legyen a viszonyulás az új hatalommal szemben? Megmaradni romániai magyar zsidónak vagy cionistává válni, vagy esetleg beolvadni a többségi nemzettestbe? Hogyan próbálják meghatározni magukat: nemzetiségként, felekezetként, etnikai-vallási csoportként, a magyarság egy darabjaként vagy kisebbségként?
Az impériumváltás az erdélyi zsidóság számára pozíció- és státusvesztést jelentett, ugyanis az ókirályságbeli zsidóságot még nem egyenjogúsították. A zsidóság magyarságról való leválasztására pedig a román hatalom mindent megtesz, és igyekszik megakadályozni a zsidó értelmiség újratermelődését.
Kulcsfogalmak: kiútkeresés, csodavárás, kivándorlás, messianisztikus motívumok. – Az új helyzetben sokan elutasítják a többletterheket, amelyek a magyar-zsidó sors vállalásával járnának, de nem hajlandóak integrálódni a többségi társadalomba sem. Kiutakat keresnek. Így válnak egyesek csodavárókká. Szerintük várakozni kell, mert van megoldás a nehézségekre. Mások kivándorolnak, az alijját választják. Nem akarnak semmilyen szerepet betölteni eddigi hazájukban, nemzet és többség kívánnak lenni régi-új otthonukban, Palesztinában. A kiút harmadik alternatívája a messianisztikus motívumok megnevezést kapja. Elkötelezettjei a szélsőbal hívei.
Időbeni visszalépést jelent a kötet második nagyobb egysége, a „Tükör által homályosan”. A kötet egyetlen hosszabb tanulmánya (A másokról alkotott kép: zsidók a protestáns világképben) a 16–18. századi erdélyi zsidóság helyét, képét határolja be a protestánsok világszemléletében. Vizsgálódásának alapjául főként református szövegeket választ, és csak a korabeli értelmiség, kis- és főnemesi körök viszonyulását tárgyalja.
A másság kérdése az, ami meghatározó az említett viszonyrendszerben. Másság. És ellenszenv, ami megmutatkozik a befogadók részéről. Ez a két viszonyítási pont az, ami magába olvasztva az általános európai, keresztény, katolikus nézeteket a zsidókkal szembeni modelleket6, egy sajátos képet alakít ki a zsidóságról. Fontosnak tartja kiemelni a szerző, hogy a zsidó betelepülés előtt az erdélyi utazók, külföldön járók pozitív képet festenek a zsidókról. Itthon, Erdélyben, a mindinkább elterjedő új filológiai szemlélet irányítja rá a figyelmet a héber nyelvre, olyannyira, hogy az a teológiai műveltség, a tanulmányok alapjává válik.
A szerző következtetésében egyfajta tudathasadásos állapot jellemzi a kor értelmiségét. Egyszerre kétféle kép él bennük a zsidóságról: hajlandóak rokonszenvezni az ószövetségi zsidósággal, idealizált képet alkotnak róluk, de ugyanakkor mélyen megvetik a krisztusi megváltást elutasító, számkivetett utódaikat7. Egyszerűen nem hajlandóak tudomásul venni, hogy ugyanarról a népről van szó, az utódokra tévelygőkként tekintenek. A decídium vádja, a vérvád, a vallási antiszemitizmus mind jelen vannak a protestánsok viszonyítási alapjában. Mindezek mellett jelen van azonban a vallási türelem, tolerancia is.
A szerző által elemzett szövegek sikeresen jelenítik meg azokat a szemléleti változásokat, amelyek egymást követték a vizsgált időszakon belül.
Nem nyújt ennyire egységes képet a kötet harmadik felét kitevő rész („Zsidózni”). Több, viszonylag kis terjedelmű írással, tanulmánnyal, esszével van dolgunk. Az egyes írások megbontják a kötet kimondottan tudományos jellegét, teret engedve a szubjektív történelemnek is (Az emlékezés kövei; Nagybátyám: Feri; Esettanulmány: Vilmos bácsi; „Zsidózni”). Nem tartom szerencsésnek a címválasztást sem a harmadik részt illetően: zsidózni Erdélyben annyit jelent, mint szombatosnak, judaizánsnak lenni. A szerző ugyan hivatkozik Esterházy Péterre, aki szerint a zsidózni ikes ige: „Pl. én nem zsidózom, mert nem illik hozzám; te nem zsidózol, mert európai nevelést kaptál; ő viszont zsidózik”8. Erdélyi szóhasználatban viszont az említett ige teljesen más jelentéssel bír.
A recenzió kategóriájába sorolható be három írás is (Moses Gasterről egy fontos könyv kapcsán; Nobel-díjasok népköltészete; „Oly korban éltem én e földön” ... Vallomások az emberségről).
Egyfajta keretet próbál adni Sebestyén Mihály ezeknek az írásoknak azzal, hogy a blokk elejére és végére egy-egy tudományosabb jellegű munkát helyez: A zsinagógákról a tizenkettedik órában, illetve a Náznánfalva–Marosvásárhely. Adatok egy zsidó várostörténethez című tanulmányokat. Ennek ellenére az az érzésünk, hogy ez a rész enyhén kilóg a kötetből. Nem vitás, hogy ezek az írások is hozzájárulnak egy teljesebb kép kialakulásához az erdélyi zsidóságot illetően, de talán egy másik, a műfajnak megfelelő könyvbe jobban be tudnának illeszkedni.
Amint már említettem, a harmadik részt egy helytörténeti tanulmány zárja. Talán egyfajta szülőhely iránti tiszteletadásnak is tekinthetjük9. Marosvásárhely és környéke zsidóságának útját követi végig a megtelepedéstől a második világháború utáni évekig. Betekintést nyerünk az itteni zsidóság számának alakulásába, életkörülményeibe, önszerveződésébe, a lakosság hozzájuk való viszonyulásába. És végül ismét néhány kulcsfogalom: integráció és asszimiláció, cionizmus, soah, és ami a túlélők hogyan továbbját illeti: ?

GIDÓ ATTILA

1. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára. V. kötet, Mo–S, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961. 322–323.
2. Új Magyar Lexikon. V. kötet, Mf-R, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961. 240.
3. Sebestyén Mihály: Nyúlgát az idő ellen. 25. o.
4. Lásd: Moshe Carmilly-Weinberger: A zsidóság története Erdélyben 1623–1944. MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Budapest, 1995.
5. Sebestyén, 29.
6. Uo. 172.
7. Uo. 184.
8. Uo. 338.
9. Sebestyén Mihály 1947-ben született, Marosvásárhelyen.